A TIREK-IFI szervezésében 23 fő önkéntessel a MÁON Református Szeretetotthon lakóihoz látogattunk el. Az ottani munkatársakkal és lakókkal közösen több mint 200 virágot ültettünk. Azért választottuk a szeretetotthont, hogy kicsit közelebb vigyük a fiatalokat a fogyatékkal élő emberekhez, hogy lássák és érezzék milyen együtt tevékenykedni, együtt lenni. Ezzel akartunk egy nyitottabb, befogadóbb attitűdöt elindítani a diákokban. Köszönettel tartozunk Rácz Nellinek, aki a MÁON vezetőjével, Gubányi Katalinnal karöltve megszervezték nekünk ezt a közös együtt munkálkodást, és köszönet illeti az arnóti BÉNÓ Kertészetet, mely felajánlásának köszönhetően volt mivel feldíszítenünk a Szeretetotthon kertjét.
A délelőtti órákban történő kertészkedés után lehetőségünk nyílt, megnézni az otthon bentlakóinak színdarabját, mely azt tárta a szemünk elé, hogy mindenkinek adott Isten olyan értéket, mely mások számára is megmutatható, felvállalható. A műsort követően még egy közös ebéd várta önkénteseket, melyet jó hangulatban az ott élőkkel együtt fogyasztottunk el.
Zárás képpen köszönjük a MAON Szeretetotthon lakóinak kedvességét, türelmét és elfogadását. Köszönjük, hogy velük együtt építhettük a szeretet hídját.