Szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezetünk minden tagját a Szeretethíd alkalmára, amelyet a *Magvetés Évének* jegyében szervezünk meg. Ezen a napon közösen szeretnénk rendbe tenni templomunkat és annak környezetét, hogy méltóbbá tegyük Isten házát és bizonyságot tegyünk hitünkről a cselekvő szeretet által.
A nap során takarítási, kertgondozási és kisebb karbantartási munkákat végzünk, miközben közösségünk is erősödik az együtt végzett szolgálatban.
„Aki bőven vet, bőven is arat.” (2Kor 9,6)
Jöjjünk, és vessük együtt a szeretet magvait – hogy Isten áldása nyomán bőséges gyümölcsöt teremjenek!