A budai gyülekezetből összesen 180-an dolgoztak 14 helyszínen, hogy önkéntes munkájukkal szebbé tegyék környezetüket és mások napjait. A Lovas úti óvodában a kertet tették rendbe az óvodások és szüleik, a Nógrádi úti Kálvin Idősek Otthonában az ablakokat tisztították meg, a Szivárványország Fogyatékosok Napköziotthonában pedig az udvar megszépítése mellett hintaállványt állítottak fel és díszhalakat telepítettek. A Mustármag csoport a Széll Kálmán téren osztott szendvicset, teát és ruhát a rászorulóknak, míg a Szilágyi Dezső téren virágokat ültettek, megint mások idős, magányos testvéreket látogattak meg.

“Pénteken délután a Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri idősek otthonában jártunk, ahol énekkel, gitárszóval, versekkel, finom süteményekkel, igés kártyákkal és néhány jó szóval köszöntöttük az otthon lakóit. Szerettünk volna egy kis örömöt vinni az itt lakóknak, de mi magunk is lelki ajándékokkal gazdagon megáldva érezhettük magunkat az alkalom végén. Az idős testvérek nagy örömmel fogyasztották a házi készítésű, finom sütiket és nagyon hálásak voltak a testvéri látogatásért. Máskor is várnak minket, kérték, ha tudunk, menjünk!” – mesélte Csenki Zsuzsa.

Tekintse meg galériánkat