A Gyönki Református Egyházközségben a Szeretethíd program már hagyomány: idősek látogatása, közös főzés, templomkert rendbetétele. Ahogy miden évben most is összefogunk, hogy a környezetünk ragyogjon, ezért közösségünk egy csoportja a kertben szorgoskodik. Idős testvéreink szeretnénk, hogy érezzék hozzánk tartoznak, nincsenek elfeledve, ezért, a gyerekek a lelkipásztorokkal együtt meglátogatják őket elénekelve a meglátogatott kedves énekét ; Igeolvasás, imádság, beszélgetés kíséretében. A látogatottak már nagyon várják a gyerekeket minden évben. Asszonytestvéreink egy-egy tányér süteményt csomagolnak és segítenek a vadász barátunknak elkészíteni a helyi vadásztársaság ajándékát kint a szabadban, bográcsban, majd közösen elfogyasztjuk azt. Amikor felkérést kapunk Gyönk város vezetőségétől, akkor virágokat ültetünk a közterekre, így is betöltve a Szeretethíd program célját. Vasárnap családi istentisztelettel zárul a program.