Ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.” 1 Jn 3,18
A már hagyományossá vált Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei Református Önkéntes Nappal egybekötött Gyereknapot tartottunk a gyülekezetben a tegnapi nap folyamán. Egy eseménydús nap volt, ahol 80 ember (gyermek és felnőtt) különböző munkát és szolgálatot végzett. Ezen a napon minden évben megmozdul a falu, gyerekzsivajtól, kacarászástól és énekszótól hangosak az utcák. Annyi mindent lehet látni ezen a napon, ami hálával tölti meg a szívünket. Had osszak meg pár pillanatot ebből a napból.
Láttam gyermekeket, akik fáradságot nem ismerve, gyermeki örömmel és szeretettel járták fel az egész falut, felkeresve a gyülekezetünk időseit, betegjeit, megörvendeztetve őket egy énekkel és egy kis süteménnyel. Ezzel is egy kis derűt hozva az életükbe.
Láttam idős és beteg embereket, akik tele voltak hálával, mosolyogtak és könnyes szemmel együtt énekelték a gyermekekkel az Istent dicsérő énekeket. Ha egy kis időre is, de talán enyhült a fájdalom vagy a magány érzése.
Láttam férfiakat és serdülő fiúkat, akik együtt építették a gyülekezeti játszóterét. Láttam, ahogy egymás közt tanakodnak, hogy ez a gerenda hova legyen téve, az a csavar hova legyen befúrva, hogy egy kicsit fennebb vagy lennebb kéne engedni azt a deszkát. Láttam, ahogy figyelnek egymás szavára, és együtt dolgoztak közben viccelődnek, csipkelődnek.
Láttam asszonyokat, akik mint mindig, most is kitettek magukért. Sütöttek és főztek, hogy a szeretetszolgálatban megéhezettek jól lakhassanak. Kora reggeltől zöldséget pucoltak, dagasztottak, álltak a tűző napon a forró parázs mellett és készítették a finom falatokat, mindezt szeretettel és jókedvvel.
Gyermeknap lévén láttam játszani a gyermekeket, de nem csak egymással, hanem a felnőttekkel is. Láttam, ahogy a nagyobb gyermekek csapatokba verődnek és állomásról állomásra járva a csapat minden tagja küzd a maga módján, hogy teljesítsék az adott feladatot és a végén az ő csapatuk győzzön. Láttam a kisebbeket, ahogy elszántan színeztek a gyereksarokban vagy az udvar valamelyik szegletén egyik másik társával az otthonról hozott traktor, kiskocsi, roller és más egyéb játékokkal fantáziadús játékokat játszottak.
Láttam, ahogy szülők és nagyszülők is önfeledten gyermekekké tudtak válni. Egy-egy percre megfeledkezve felnőtt voltukról, mindennapi gondjaikról és gyermekként tudtak játszani, ugrókötelezni, kipróbálni az adott állomáson történő játékokat.
Láttam, ahogy emberek egymással beszélgettek, felhőtlenül kacarásztak, egymással viccelődtek. Láttam, hogy van közösség és van összefogás. Van közös cél és van megvalósítás.
Láttam, hogy mindenki arcán felcsillant a másik ember felé a mosoly és egymás között épült az a SZERETETHÍD. Mindezért az Istené legyen a dicsőség, aki minket nem nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal szeretett, hogy aztán mi is így tudjunk tenni.
