A Ráckevei Református Ifi csapata két idősek otthonába látogatott el a Szeretethíd nevű programon belül. A Ráckeve és Kiskunlacháza között lévő Fehér Liliom Idősek Otthonában és a ráckevei Fidelio Időskorúak Otthonába mentünk. Mindkét intézményben havonta egy református istentisztelet szokott lenni, ami nyáron szünetel, így az ifjúsági csoport műsoros szolgálatával zártuk a nyári szünet előtti időszakot.
12 fiatal kísért el, akik lelkesen készítették a jókívánságot tartalmazó emlékkártyát az előző napokban. A fiatalokkal énekeket, verseket, igéket, és történeteket vittünk ajándékba, majd a fiatalok személyesen adták át a saját kezűleg készült kis ajándékokat. Végül közösen elénekeltük az idősek kedvenc énekét, a 434. dicséretet: „Vezess, Jézusunk, Véled indulunk, küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne Téged…” Talán ez volt az alkalom csúcspontja, ahogy fiatalok és idősek együtt tudtunk énekelni!
Az idősek mosolyukkal, halk szavukkal köszönték meg, hogy meglátogattuk őket, jó olt látni az arcokon, hogy sikerült örömet okozni nekik Isten igéjével és műsoros bizonyságtételünkkel, kérték is, hogy jöjjünk máskor is!
A fiatalokkal a napot közös pizzázással, az élmények megbeszélésével, és szabadtéri játékokkal zártuk.

Írta: Nagyné Böszörményi Judit