Egy kissé borongós szeles péntek délután 2 ESC önkéntes illetve néhány iskolai szolgálatot
teljesítő diák a MALTER nevű kávézónak segítettek bútorokat összeszerelni. A helyszínen
gyülekeztek és utána a kávézó vezetője, aki kedves fogadtatásban várta a diákokat körbe
vezette őket mindeközben beszélt a megalakulásukról, tevékenységeikről is. Utána egy
kollegájához igazította őket, aki részletesen elmondta mi lesz a feladatuk a fiataloknak. Az
egyik feladat az volt, hogy asztal állványokat kellet megcsiszolni majd lefesteni ehhez kaptak
segédeszközöket is és máris neki láttak a munkához. A másik feladat pedig az volt, hogy
IKEA-s székeket kellet összerakniuk. A csiszolást vállalók egy kisség porosak és festékesek
lettek, de nem riadtak vissza az elvégzendő feladattól, sőt nagyon élvezték a tevékenységet. A
szék összerakóknak is tetszett a munka, ámbár kissé néha nehézkes volt egy két csavar
becsavarozása vagy egy két elem helyes felhasználása ennek ellenére sikerült az összes széket
összerakniuk. Végül egy kis nassolni valót és szörpöt is adtak az illetékesek ezeknek a dolgos
ügyes kezű tinédzsereknek. Mindezt a nagyszerű délutánt egy közös csoportkép készítése
zárta majd mindenki elköszönt és hálás köszönetet mondtak nekik az alkalmazottak, hogy a
munkájukkal elősegítették a kávézó terasz részének megnyitását.