2013. május 25-én a gyülekezet kimozdult a templom falai közül. Erre lehetőséget – egyházunk e célból meghirdetett programja – a Szeretethíd adott. Az idei év kiemelt célkitűzése az, hogy a gyülekezetünk területéhez tartozó Gloriett lakótelepen is meg kell jelennünk. Terveink szerint ez nem merül ki a Szeretethíddal, hanem szeretnénk meglátogatni az ott lakókat, tájékoztatást adván arról, hogy itt vagyunk, létezünk, élünk és gondolunk rájuk, fontosak nekünk.

Szombat reggel 8.30-kor, két tucat ember, köztük több apróság jött össze e fontos cél érdekében. Ez már jó és bíztató jelnek számított. Az útravaló imádsággal és a bőséges sütemény és gyümölcs (alma, banán, eper) szállítmánnyal – amit ezúton is köszönünk a felajánlóknak – érkeztünk meg hat gépkocsiból álló konvojunkkal az AGA gyermekotthonhoz, ahol 30 körüli állami gondozott fiatal éli nem könnyű, sokszor bizonyosan elszigetelt életét.

Az otthon után a Gloriett lakótelep melletti erdőrészlet és a lakótelep és az erdő közötti út melletti zöld sáv megtisztítása várt ránk. A gyengécske kezdés és a korábbi hetek iskolai szemétgyűjtési akciók ellenére közel 15 nagy, 120 literes zsáknyi (!!!) szemetet sikerült összegyűjtenünk.

(Borkó Tamás presbiter)