Iskolánk sok egyéb mellett fontosnak tartja a környezettudatosságra való nevelést, mellyel szeretnénk felhívni az alapiskola és óvoda diákjainak a figyelmét a környezetvédelem fontosságára.
Az idén immár ötödik alkalommal csatlakoztunk a Kárpát – medencei Református Önkéntes napokhoz a következő jelmondattal: „Szívügyünk a környezetünk!”
A nap bevezetéseként Szopó Ferenc tisztelendő úr előadását hallgattuk meg. Önkéntes programunk célja, hogy közösen tegyünk jót a környezetünkben: szépítsük településünket, és láthatóvá tegyük a szeretet gyakorlati erejét. A programba az egészen kicsi gyerekektől az idősebbekig, szinte minden korosztály bekapcsolódott. Tanulóink aktívan kivették a részüket a közös munkából. Öt helyszínen (5 csoportban) varázsolták szebbé az iskola és község környezetét. Kézbe vették a szemeteszsákokat, kesztyűket, és lelkesen szedték össze a hulladékot az iskola környékén és a település egyes pontjain, valamint a Latorca Kenderáztató holtágának árterében.
Mindent összefoglalva nemcsak egy hasznos délelőttöt töltöttünk szemétgyűjéssel, hanem még jól is éreztük magunkat.
Köszönet illeti a Magyar Református Szeretetszolgálatot az ajándékpólókért.
Pünkösdre készülünk lelkes imával és friss kezekkel Csökmőn Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore information