A tavalyi évben először vettünk részt a Szeretethíd programjában, nagyon sikeres volt, ezért is szeretnénk az idén is meghirdetni a gyülekezeteinkben. Három gyülekezet lelkipásztorként, mind a három, gyülekezetben meg kívánjuk hirdetni a szeretethíd programot. A tavaly két gyülekezet a Trizsi és Imolai gyülekezetekben hirdettük meg, idén a Ragályi gyülekezettel is részt kívánunk venni. A tavaly, Trizsben a gyülekezeti ház kertjét tettük, rendbe, sziklakertet létesítettünk, patak árkot tisztítottunk, az asszonyok bográcsban finom ebédet készítettek, közös ebédel zártuk a napot, több mint negyvenen vettek rész gyerekek, fiatalok, és idősek egyaránt. Imolán a gyülekezeti ház hosszú fa kerítését tettük rendben, több napos munka után csodálatos kerítésünk lett. Lelkes kis csapatunk, nagyobb többsége idős gyülekezeti tagok, legidősebb Erzsike néni 88 évét betöltötte de ki nem hagyta volna ezt a lehetőséget, hogy részt vegyen ebben szolgálatban. Ahhoz, hogy hasonló élményről be tudjunk számolni, szervezzük ismét meg gyülekezeteinkben a szeretethíd programot, Köszönjük a lehetőséget, hogy résesei lehetünk. Az idei évben szeretnénk folytatjuk a korábbi munkálatokat, gyülekezeti ház kertrendezését, templomkert rendezését, illetve a temetőkert rendezése, a Ragályi templom közvetlen szomszédságában lévő első világháború emlékmű rendbetétele is. Megannyi lehetőség és feladat, amit a szeretethíd keretében is végezhetünk a gyülekezeteinkben.