Bejegyzések tőle Szeretethid

Idén erdélyi önkéntesek is építik a Szeretethidat

Május 16–17-én Erdélyből is több csoport bekapcsolódik a Szeretethíd önkéntességi mozgalmába, amely a teljes Kárpát-medencét átöleli olyan fiatalok és idősek feladatvállalásai révén, akik valamilyen módon könnyíteni szeretnének a környezetükben élők terhein, szebbé tennék településüket, a számukra fontos helyeket, szeretnének ott lenni, ahol szükség van rájuk […]

Élénk civil érdeklődés övezi a Szeretethidat Gyulán is

Az idei esztendőben is csatlakozik a Gyulai Református Egyház diakóniai szolgálata a Szeretethíd elnevezésű karitatív megmozduláshoz. A közösség tevékenységét civil szervezetek, iskolák , idősotthonok és a fogyatékosok lakóotthonának látogatói is támogatják. A kisebb-nagyobb csoportok május 16-án, pénteken és május 17-én, szombaton közösen tevékenykednek azért, hogy […]

Hadisírgondozás és egy legendás tanár-katona története

Már a Szeretethíd hivatalos megnyitója előtt, május 10-én megkezdték a munkát az önkéntesek Debrecenben, ahol a hadisírokat hozzák rendbe diákok. „Immár hagyománnyá vált, hogy a dandár és a Tiszántúli Református Egyházkerület között érvényben levő együttműködési megállapodás alapján az Egyházkerület két debreceni református gimnáziumának tanulói közös […]

Szeretethíd Debrecenben is

Tavaly több mint 16 000 résztvevője volt a Magyar Református Szeretetszolgálat évente megrendezésre kerülő Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napok programnak, amelyet idén is megszerveznek a cívis városban is. Ebben az évben is Debrecen lesz az egyik fő helyszíne a Szeretethídnak, amelynek most a Klinika területe […]

Zsizsi néni – 88 évesen végtelen energiával és szeretettel

Amikor a tavalyi Szeretethíd kapcsán olvastuk a beszámolókat, különösen megragadott minket Zsizsi néni története, aki 87 évesen is azon szorgoskodott, hogy mások életébe egy kis napfényt hozzon jó kedélyével, segítőkészségével. Igyekeztünk hát utánajárni, miként készíthetnénk vele interjút, végül Csenki Zsuzsa, a budai gyülekezet diakóniai gondnoka […]

Meghosszabbított jelentkezés és újabb nyeremények

A Fővárosi Nagycirkusz felajánlásának köszönhetően 5 jegyet sorsolunk ki azok között, akik május 8-án, csütörtökön délig jelentkeznek a Szeretethídra. A Szeretethíd regisztrációs határidejét pedig május 10-ig meghosszabbítottuk. Regisztrálni a Szeretethíd oldalán, az Önkénteseknek menüpontban lehet.  

Vértesacsaiak nyerték a jegyeket!

Gratulálunk a vértesacsai Reményik Sándor Református Általános Iskola Kazay Endre Német Nemzetiségi Tagintézményének, hiszen ők nyerték a két belépőt a május 24-i Ez az a nap! fesztiválra. A Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokra ők regisztráltak tizenháromezredikként. Továbbra is várjuk a jelentkezéseket a honlapon.

Nyerjen jegyet az Ez az a nap!-ra

Már több mint 12 000 önkéntes regisztrált a Szeretethíd Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokra. A 13 000. jelentkező Ez az a nap! páros belépőt nyer, de a Református Szeretetszolgálat rajzpályázatot is meghirdetett – nem csak gyerekeknek. Még május 4-ig lehet regisztrálni a Szeretethíd oldalán a május […]

„De jó, hogy magadra is gondoltál”

„Aki csak várja, hogy szeressék, az nagyon sokat várhat” – vallja Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök, aki külön célt is megfogalmazott a 2014-es Szeretethíd kapcsán: szeretné, ha fővédnökségével még több embert bátorítana arra, hogy csatlakozzon a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz május 16-17-én. Kárpátaljáról mindig nagy […]