Bár több ezren jelentkeztek Budapesten különböző feladatokra az idei Szeretethídon, mégis akad néhány hely, ahol még nagy szükség lenne szorgos kezekre, mosolygós arcokra, és kedves szavakra. Itt az alkalom arra, hogy Budapesten is minél több helyen épülhessenek hidak szeretetből.

Önkéntes feladatok, ahova várják a jelentkezőket:

  • A II. kerületi Gyökössy Endre Református Óvoda udvarán lévő JÓ PÁSZTOR játszótér javítására várnak önkénteseket. A játszótér sok kisgyermek napját teszi szebbé, ezért is különösen fontos a karbantartása, felújítása. Feladata időpontja: 2016. május 21.
  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótérprogramjának egyik játszóterében (Lajos utca) a külső játékok felújítását tervezik. Szeretnék a hozzájuk járó családokat is bevonni a programba. Céljuk  egy összetartó közösség kialakítása, melyhez jobbnál-jobb programokat is ajánlunk. Feladat időpontja: 2016. május 20. péntek
  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat családi-és elő-gyermeknapot szervez, melyet a 3.kerületi Görzenál helyszínén szerveznénk meg. Az önkéntesek feladatai között szerepelnének: beléptetés, adománykoordinálás, arcfestés, sorverseny-, aszfaltrajzverseny lebonyolítása, felügyelet az ugrálóvárnál, trambulinnál. Feladata időpontja: 2016. május 21.
  • Épület takarítás, esetleg díszítés az Elvarázsolt Kastély termeiben (1143 Ida utca 2.) egy nagy ökumenikus összejövetel megszervezésének előkészítéséhez.

A feladatokról érdeklődni  és bővebb információt kérni az alábbi  emailcímeken lehet: szeretethid@jobbadni.hu vagy diakonia@gyulekezet.hu.