A Szeretetszolgálat munkatársai is önkénteskedtek

A Református Szeretetszolgálat munkatársaiból álló közel 40 fős csoport az esőelvezető csatornákat tisztította meg a Fővárosi Állat és Növénykertben. Reméljük, hogy a jövőben nem okoz problémát az eső az állatkertben, hiszen a lelkes csapat nagyon alapos munkát végzett.

kép1_állatkert_szerk


Szeretethíd-építés a Szép Alkony Idősek Otthonában

A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény önkéntesei a Szép Alkony Idősek Otthonában tettek látogatást, ahol a különböző generációk Szeretethidat építettek beszélgetéseik, egymásra  való odafigyelésük által. Zsoltárénekléssel, versmondással fejezték ki szeretetüket az otthon lakói iránt, akiket édességgel, cukorkával is megleptek. Az idei önkéntes napok alkalmából mindezeken túl temetőrendezésben is részt vettek a programba bekapcsolódók.

SzépAlkony1_szerk Szép Alkony4_szerk


 Közös iskolakert-szépítés Kisgéresen

A kisgéresi általános iskolában a hét utolsó tanítási napját a 2015-ös Szeretethíd jegyében az 1 Korintus 13, közös felolvasásával kezdték a diákok és a tanárok. Ezt követően délelőtt látogatást tettek az iskola  nyugalmazott, 86  éves  pedagógusánál. A gyerekek érdeklődve hallgatták a tanító  néni  elbeszélését, élményeit a régi iskolai életről, tanulókról, tanításról.

Majd az iskola  kertjében  gyümölcsfákat és díszbokrokat ültettek, az iskola épülete körül és a sportpályán takarítottak.  A tanulók  lelkesen és fegyelmezetten végezték a munkálatokat. Szívükben hálával gondolnak a mai nap sok-sok csodájára és szeretetére.kisgéres_látogatás2_szerk

kisgéres_iskolakert2_szerk
Írta:Asszonyi Zsuzsanna

Szabolcsveresmarton közös munka és közös ebéd

Szabolcsveresmart Református Egyházközsége és a Diakóniai Központ szervezésében önkénteseink a mai napon elvégezték a kitűzött feladatokat. A templom környezetét takarítottuk, fát ültettünk. A temetőn lévő gondozatlan sírokat tettük rendbe, és a település egyik játszóterét szépítettük.

A napunkat lelkészi áhítattal és közös énekléssel kezdtük. A munka végeztével minden résztvevőnk egy tál meleg ételt kapott, melyet jóízűen fogyasztottunk el. Istené a dicsőség a mai napért.

Írta:Bíró Zsoltné

Testet és lelket megmozgató önkéntesek a Batthyányi téri idősek otthonában

batthany_idosekA budai gyülekezet csütörtöki bibliaórás csoportja a Batthyány téri idősek otthonában járt. Éneklés, igeolvasás, imádság után saját készítésű igés kártyákkal ajándékozták meg az otthon lakót. Az alkalmat megszínesítette a csoporthoz egyénileg csatlakozó Bethlen Éva által vezetett kis ülő tornagyakorlat és a vendégek által hozott házi sütemények.

Öröm volt együtt szolgálni az Úrnak, és külön nagy öröm volt, hogy mind a szolgálók, mind az otthon lakói között voltak más felekezetbeli testvéreink is.

Írta: Csenki Zsuzsa



Rendhagyó Károlis délután a Bárkában

karoli_egyetem1

A Károli Gáspár Református Egyetem idén is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat által szervezett Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok programsorozathoz. Ebben az évben a Dunaharasztiban található Bárka Műhelyt keresték fel önkénteseink, hogy egy kellemes, játékos délután keretein belül ismerkedjenek meg a Műhely dolgozóival.

A magyarországi Bárka Alapítvány 1991 óta működik. 1993-ban a Bárka Otthon megalapítását követte a Bárka Műhely létrehozása azzal a céllal, hogy felnőtt korú középsúlyos, súlyos, illetve halmozottan sérült személyek részére nappali ellátást, foglalkoztatást és emberséges munkahelyet teremtsen. A szervezet célja, hogy a közösségben az értelmileg sérült emberek személyisége kibontakozhasson, megkapja az őt megillető elismerést, s átélhesse, hogy személye mennyire egyedi és értékes.

A délután folyamán négy önkéntesünk látogatta meg a Bárka Műhely dolgozóit. A bemutatkozás után több csoportban indultak meg a játékok. Páran krétával vagy ceruzával készítettek szebbnél szebb rajzokat, mások buborékfújással és kirakós játékkal töltötték az időt. Önkéntes segítőink egy rövid táncházzal is megörvendeztették sérült barátainkat, akik a következő szavakkal búcsúztak el tőlük:”Jöjjetek máskor is!”

Mind a Műhely dolgozói, mind az önkéntesek számára különleges élmény volt ez a délután. A közös játék, rajzolás és tánc felejthetetlenné tette ezt a napot.

További információ a szervezetről: www.larche.hu

karoli_egyetem2

Írta: Stuhl Ágnes

A Szent Imre Kórházba is ellátogattak az önkéntesek

Budapesten a református kórházlelkészek szervezésében gyönyörű énekek csendültek fel a fiatalok hangján. Szeretethíd épült fiatal és idős között, ezen az alkalmon. Külön a kórházi dolgozókra is gondoltak, nekik szólt a „Megáldjon téged az Isten, a Sionról kegyelmesen…” kezdetű ének, melyet könnyes szemek köszöntek meg.

Szolgálatuk első részében egy közösségi aulában énekelték a szebbnél szebb énekeket, és a betegek nagyon sokan kijöttek mindezt meghallgatni, majd a későbbiekben a kórtermekben voltak jelen gitárral, énekszóval.

Az elhangzott ének valódi értékét és örömét jelezték többen a betegek közül, akik hálásan kérdezték: -Ugye jövünk még máskor is?

Ezúton is köszönjük a szervezőknek, Csenki Zsuzsának név szerint is, hogy lehetővé tette szolgálatunkat.

szen_imre_korhaz

Írta: Háromszéki Botond, kórházlelkész

A pósalakai ifisek virágba öltöztették a parókia udvarát

posalaka_1

Idén a pósalakai református egyházközség ificsapata is csatlakozott a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes naphoz. Az elmúlt évek hagyományaihoz híven május 29-én, pénteken szemetet gyűjtöttek, virágokat ültettek, udvart, fákat és kertet gondoztak. A pósalakai fiatalok lelkipásztorukkal Pál Lászlóval, néhány gyülekezeti taggal közösen ültettek virágokat, dísznövényeket a pósalakai református templomkertben és a parókia udvarán. Az egyházközség vezetősége köszönetét fejezi ki a sokszínű virágokért az adományozóknak, a pósalakai és az elszármazott Pető Noémi biharpüspöki virágtermelőnek. Köszönet illesse a Magyar Református Szeretetszolgálatot is az ajándékpólókért. A lelkes önkéntes segítők örömmel és jó szívvel végezték ezt a szeretetszolgálatot az Isten dicsőségére.

posalaka_2

Írta: Pál László

Bodrogolasziban koncerttel indult a Szeretethíd

Bodrogolasziban egy fantasztikus Pintér Béla koncerttel nyitottuk meg a Szeretethídra vezető kaput, amelyen 170 fő vett részt. Holnap folytatása következik.

bodrogolaszi

Írta: Szendrey Ferenc


Szeretethíddal a magyar oviban

A Kárpát-medencei református önkéntes napok keretén belül a hidaskürti Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett tagozatának tanulói immár második alkalommal vettek részt a Szeretethíd kampányában. Az idei önkéntes munkán iskolánk elsős hotelakadémista és kozmetikus tanulói vettek részt. Választásunk a nagymegyeri Magyar Tannyelvű Óvodára esett, ahol egy kis udvarrendezéssel, szemétszedéssel kezdtük a napot, míg a Mókus csoport kíváncsi gyermekei tízóraiztak. Ezt követően a gyerkőcök osztálytermében a nagyok körbe ülve, játékokkal a kezükben várták az aprókat, akik előbb csak épített váruk menedékéből leselkedtek ki, de később elcsábultak az ajándékok láttán.

Az egészséges életmód jegyében az I.G osztály tanulói gyümölcsökkel, teával, gyümölcslevekkel, piskótával lepték meg a gyermeknap előtt álló „mókusokat”. A rövid ismerkedést azonnal játék követte, majd mikor már a napocska is erősebben sütött, a közeli játszóteret látogattuk meg. Bár a játszótér közel van az óvodához, a gyermekek ide ritkábban jutnak el, hisz nem kis figyelmet igényel, hogy mindenkit szemmel tartsanak az óvónénik. Nem csak a kicsik, hanem a nagyok is rendkívül élvezték ezt az örömteli délelőttöt. Kissé fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk vissza az óvodába, ahonnan a gyermekek ebédre igyekeztek. A nagyok sajnálkozva búcsúztak, bízva abban, hogy mihamarabb ismét sort keríthetünk a közös játékra.

Mindemellett nem feledkeztünk meg környezetünk óvásáról, hisz igyekeztünk minél nagyobb rendet teremteni az óvoda környékén. Már idén tudjuk, hogy jövőre mivel szeretnénk szépíteni az óvoda udvarát, hisz sajnos ahogy azt megnézhettük, sajnos kevés játékuk van a gyermekeknek az óvodaudvaron. Reméljük minél többen csatlakoztak a Szeretethídhoz környékünkön, hisz az önkéntes munka rendkívül felemelő érzés.

hidaskurt1

Az I.G osztály tanulói

Osztályfőnökként magam helyett inkább egy diáklányom szavai szóljanak, aki a legnagyobb közösségi portál oldalain tette közzé az alábbi kijelentést a „nagy nap“ előtt: „Nem éltél igazán addig, amig nem tettél jót olyan valakivel, aki soha nem tudja azt visszaadni.” ‪#‎szeretethíd Mert az önkéntes munka arra jó, hogy valami olyat tegyünk amit eddig még soha, mosolyt csaljunk mások arcára s mi is velük örüljünk “Köszönöm, hogy általatok még közelebb hozhatom tanulóimhoz a szeretet érzését.

Írta: Mgr. Huszár Ambrus Rita, tanár

hidaskurt2


Szeretethét Orosházán

Orosházán Szeretethíd-Szeretethét hetet hirdettünk. Ma indult a program: kupakgyűjtést hirdettünk a helyi kórház gyermekosztályának megsegítésére, nagyobbak korrepetálták a kisebbeket. Az osztályok megismerkedtek a Szeretethíd weboldalával. A hét végén mindenkinek feladata, hogy a környezetében a szokottnál többet segítsen akár a családban, akár egy idősnél, akár a szomszédban. Hétfőn a gyülekezet elhunyt lelkészeinek sírját gondozzák majd, felkeresik iskolánk nyugdíjas pedagógusait. A fő hangsúlyt június 4 kapta: a Nemzeti Összetartozás napja, amelyet a Szeretethíddal együtt tartunk, kifejezve ezzel is a kárpát-medencei hídépítést. E napi programjaink lesznek: határon túli iskoláknak írunk, iskolát, szertárakat, udvart takarítunk, az ebédlőben terítünk, a testvérosztályok közös programot szerveznek, Állatmentők meglátogatása, színdarabbal látogatjuk meg a helyi hajléktalan szállót és idősek otthonát, akiknek előzőleg apró ajándékot készítünk, a határon túli magyarok életével ismerkedünk, hazafias verseket szaval minden osztály egymást váltva.

A pólókat a mai napon tudtuk átvenni, szerdán érkeztek Gyulára. Fényképeket igyekszünk időben küldeni.

Legyen Istenünk áldása az idei Szeretethídon!

Írta: Szalkay Róbertné, iskolalelkész

Gyula híres sírhelyeit rendezték az önkéntesek

A Szeretethíd szolgálói Gyulán a Szent Háromság temetőben a Fővárosi önkormányzat idősek otthonának lakóival, dolgozóival és a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium tanulóival kezdték meg a pénteki nap reggelén a híres gyulai személyek sírjainak gondozását. A Mogyoróssy János Városi Könyvtár dolgozói is részt vettek ebben az értékes munkában.

Írta: Bagyinszki Zoltánné

gyula_sirgondozas1

gyula_sirgondozas2

 

 

gyula_sirgondozas6

 

A Gyulai Városbarátok Köre szintén sírgondozásban segédkezett a Szeretethíd keretein belül. Immáron negyedik éve végeznek önkéntes munkát híres gyulai személyek sírgondozásában a Református Ó-temetőben, Református Új-temetőben és az Izraelita temetőben.

gyula_sirgondozas5


Ökumenikus összefogás Gyulán

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és kliensei közösen, a gyulai Szent József temetőben végeztek önkéntes munkát a Szeretethídon. Négy sír gondozása volt a kis csapatunk feladata, amit nagy odaadással tettünk rendbe.

Írta: Kökény Beja
gyula_sirgondozas3

Szeretethíd megnyitó a Bethesda Kórházban

Az idei Szeretethíd budapesti megnyitójának az MRE Bethesda Gyermekkórház adott otthon. Bogárdi Szabó István a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Szinetár Dóra színművésznő és Pál Sándor a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ercsei Gréta és Gerendás Péter pedig hangjukkal járultak hozzá az esemény hangulatának emeléséhez.

A megnyitó után Szinetár Dóra, Szulák Andrea, Juhos Zsófi, Makranczi Zalán és Gerendás Péter a kórház kis betegeit látogatták meg és mesével, verssel, énekkel kedveskedtek nekik.

Az önkéntesek továbbá egy csodálatos kezdeményezésbe csatlakoztak be, melyet a Budai Református Egyházközség tagjai; Csordás Levente, Boncsér Orsolya, Boda Koncsek Judit és Fördős Kata álmodtak meg. A kórház alagsorában lévő gyógytornaterembe vezető folyosó falára egy meséskönyv rajzai kerültek. Reméljük a gyerekek a jövőben örömmel és mosollyal az arcukon sétálnak majd végig ezen a folyosón.

megnyito_bp1

megnyito_bp2

megnyito_bp3

megnyito_bp4

megnyito_bp5
megnyito_bp6

megnyito_bp7

megnyito_bp8

megnyito_bp9

megnyito_bp10


Híd épült nevetésből, homokból, játékból

A kis hídépítők a Budai Református Egyházközség Csillagvirág napközijéből, hidat építettek nevetésből, homokból, játékból. Köszönet a Budavári Önkormányzat segítségéért és a sok lelkes anyukának, kicsi gyermeknek és a családi napközi dolgozóinak, önkénteseinek.

Írta: Fördős Kata
napkozi_bp1

Szeretethíd-megnyitó Debrecenben

Debrecenben a Pallagi úti Idősek Háza udvarán tartották a hetedik Szeretethíd megnyitóját. A helyszínre nosztalgia villamossal érkeztek a résztvevők, ahol önkéntesek süteménnyel kedveskedtek az utasoknak. A megnyitón a Debreceni Polgármesteri Hivatal képviselője, Derencsényi István TTRE püspökhelyettes, Kmetti Béláné Intézményvezető Asszony és Pál Sándor MRSZ kuratóriumi elnök köszöntötte az egybegyűlteket.

megnyito1

 

Az önkéntesek virágot ültettek, hajléktalanokat vendégeltek meg, süteményt osztottak és hétvégén folyamatos programokkal kedveskednek a gyermekeknek.

megnyito2


A Segítő Kezek Idősek Otthona is részt vett a Szeretethídon

A Segítő Kezek Idősek Otthonának munkatársai valamint a Mogyoróssy könyvtár munkatársai mindkét napon a Szent Kereszt Temetőben dolgoztak. Szombaton tovább bővült az önkéntesek köre, ugyanis az Erkel sírokat az Erkel Társaság 13 fős csapata gondozta.

gyula_sirgondozas_1

gyula_sirgondozas_2


Gyermekotthon számára készültek takarók a szorgos kezek által

A budai gyülekezet Asszonyköre, kiegészülve a Tisztás közösség fiatal tagjaival használt pulóvereket bontottak az erdélyi Emmaus gyermekotthon részére készülő ágytakarókhoz. Csodás és eredményes együttlét volt, ahol a fiatalok és az örök fiatalok együtt szolgáltak örömmel az elesetteknek. Olyan jól sikerült az alkalom, hogy többekben megszületett a gondolat: nem várunk a következő Szeretethídig, már közben próbálunk majd újabb ilyen közös, szolgáló alkalmat szervezni!

Köszönet és hála az egyéni budapesti Szeretethidas jelentkezőknek is, akik közül többen csatlakoztak a szolgálathoz!

Írta: Csenki Zsuzsanna
takarokeszites1
takarokeszites2

Virágok a társasház udvarára

Az idei Szeretethíd program keretén belül a Kőrösi Csoma Sándor Cserkészcsapat Panda őrse virágokat ültetett a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti társasház udvarán, ahol a cserkészotthonuk is helyet kapott. Ez a lelkes kis csapat már évek óta fáradozik, hogy a közvetlen környezetük szebb, barátságosabb, lakhatóbb legyen.

Írta: Csenki Zsuzsanna
viragultetes2
viragultetes3

Óvodaudvar-szépítés Nagykárolyban

Május 29.-e felejthetetlen nap volt a Nagykárolyi 1-es Számú Napközi Otthon Virágok nevű csoportjának, amelyik az idén csatlakozott először a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz.

A különleges program egy keresztyén gyermekdal megtanulásával kezdődött, majd Sebestyén Júlia óvónő beszélt a gyermekeknek a Szeretethíd céljáról. Elmondta: amint mi is mindent Istentől ingyen kapunk, úgy nekünk is alkalomról-alkalomra meg kell ajándékoznunk a környezetünket szeretetünkkel és jó cselekedeteinkkel. Gyermekként is számtalan olyan lehetőség kínálkozik, amikor a szülőknek, nagyszülőknek és bárki másnak valamivel örömet lehet okozni, valamiben segíteni lehet. Valami jót tenni, anélkül, hogy cserébe jutalom járna. Az önkéntes feladatok örömmel való vállalására hívta fel a csemeték figyelmét.

A különböző színű csoportokba szerveződő ovisok ezt követően más-más feladatban segítettek. Voltak, akik virágokat ültettek. Voltak, akik a kinti padokat tisztították le. Mások pedig az udvarseprésben, szemétgyűjtésben és a madarak etetésében vállaltak szerepet. A gyermekek nem feledkeztek meg az intézmény személyzetéről sem. A napközi otthon minden óvónőjének, a dadáknak és az asszisztensnőnek saját kézzel készített ajándékot adtak át. Erre a Szeretethimnuszt nyomtatták rá mindenkinek a saját nyelvén. Köszönetüket kívánták ezáltal is kifejezésre juttatni. A szeretet hídja valóban összekötötte a gyermekeket és felnőtteket, reformátusokat és más felekezetűeket, magyarokat és románokat. Felhőtlen volt a jókedv. Lelkesedés és hála töltötte el a gyermekek és felnőttek szívét egyaránt. Nagykárolyban a Szeretethíd betöltötte küldetését. Bebizonyította, hogy néha egy apró figyelmesség, némi segítség is elég ahhoz, hogy szebbé tegyük egymásnak a napját.

Héb Ildikó igazgatónő megköszönte Dull Noémi és Sebestyén Júlia óvónőknek, hogy megszervezték az intézményben ezt az értékes programot, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a jövőben is lesz folytatása a Szeretethídnak.

Írta: Sebestyén Előd
nagykaroly_ovi1
nagykaroly_ovi2
nagykaroly_ovi3

Nagykárolyi Szeretethíd

“Szólj, gondolj, tégy jót, s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.” – írja Vörösmarty Mihály. E nemes gondolat ragyogta be a Nagykároly-kertvárosi gyülekezet életét, hiszen a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok alkalmából több önkéntes feladatra is vállalkoztak a közösség lelkes tagjai.

Május 22-én a gyülekezet néhány vallásórás gyermekével megkezdték a Szeretethíd-akció előkészítését, oly formában, hogy kartonból papír szíveket vágtak ki és ragasztottak, melyen feltűntették a Szeretethíd mottóját: „Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedetekkel és valóságosan…” (1Jn.3,18)

Május 25-én, Pünkösd másodnapján a Nőszövetség ellátogatott a Nagykárolyi Állami Öregotthonba. A nőszövetség tagjai erre az alkalomra süteményt készítettek, valamint adományokból gyümölcsöt is vásároltak idős testvéreik részére. Tolnay István lelkipásztor istentisztelete után megajándékozták az intézmény lakóit a vallásórások által készített szívecskékkel.

A református egyház által támogatott Nagykárolyi 1-es Számú Napközi Otthon óvodásait is sikerült bevonni az akcióba. Velük fát és bokrokat ültettek az óvoda udvarán. Mivel ez az óvoda két éve működik, ezért itt az udvar megszépítését tűzték ki célul.

A IV-VI osztályos vallásórás gyermekekkel az épülő kertvárosi templomhoz és Kálvin-központhoz látogattak el. Útközben itt is igés szívecskéket osztogattak, majd egy fát ültettek az épülő templom udvarán. Az akció, amelyen láthatóan mindenki jól érezte magát közös fagyizással zárult.

nagykaroly1

nagykaroly2

nagykaroly3

nagykaroly4


Tuzséron a gyülekezet színes programmal vett részt a Szeretethídon

Május 29-én gyülekezetünk megtartotta a SZERETETHÍD önkéntes napot.

A reggeli áhítat előtt minden résztvevő megkapta a „Szeretethíd” feliratú pólóját, melyből mintegy 120 darab talált gazdát. A reggeli áhítaton az az ige szólt hozzánk, az Ékes – kapui sánta meggyógyításának történetéből, melyben Péter ezt mondja az alamizsnát kérőnek: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked.” (ApCsel 3,6.) Olyan sok mindennel kapcsolatban mondjuk, hogy nincs. Nincs aranyunk és ezüstünk. Nincs olyan anyagi fedezetünk, hogy minden éhezőt jóllakassunk, hogy minden szükséget szenvedőt megelégítsünk. Ez sok esetben elszomorít. De amink van, azt kell adnunk! És mink van? Péter így folytatja tovább: „A názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (ApCsel 3,6.) Van Jézusunk, megváltó Urunk, akinek a nevében elindulhatunk, hittel és imádságos lelkülettel tehetünk másokért, a közösségért! Így tettünk a Szeretethíd napon sok mindent. Hogy mit:

 

  • betegeket látogattunk
  • idős gondozott testvéreinknek bátorító igét és mosolyt vittünk
  • a fényeslitkei idősek otthonában élő tuzsériakat meglátogattuk
  • a Lónyay család sírkertjét kitakarítottuk
  • a Lónyay-kastély parkjában száraz gallyat és szemetet szedtünk
  • a volt református iskola épületét javítottuk
  • füvet nyírtunk, virágágyásokat gondoztunk, árkot takarítottunk
  • a parókia és a templom környékét szépítettük
  • a kálongatanyai kápolnát és környékét szépítettük
  • az egyház által 1896-ban ültetett millenniumi tölgyfa környékét takarítottuk és készítettük elő kisgépi fűnyírásra
  • a Történelmi Emlékparkunkban kerti csapot alakítottunk ki
  • a Történelmi Emlékpark kopjafáit és a székely kiskaput rendbe tettük
  • az Önkormányzattól kapott gyümölcsfákat ültettük el a kialakítandó tanösvényünk területén
  • finom ebédet főztünk
  • délután „Szeretethíd” foci és torna alkalmával a testünket erőnlétét segítettük elő.

Mindezt tettünk hitből, szeretetből, Jézusunk nevében, örömmel, és jó hangulatban!

A napot esti istentisztelettel zártuk a templomban, ahol Jézus hegyi beszédéből a só és a világosság példázata (Máté 5,13-16.) alapján szólt hozzánk Urunk. Legyünk a világnak jó ízt adó SÓI, és ragyogó VILÁGOSSÁGAI. Május 29-én ilyen ízt adó sói és ragyogó fényei voltunk településünk lakóinak. Bárcsak naponta lenne tapasztalható ez a csoda. Az esti istentisztelet az egyházközség „Soli Deo Gloria” Énekkarának „Szeretethíd Kóruuszolgálatával” ért véget.

A két legfiatalabb résztvevő Révész Lilla és Békési Zoé voltak, ők néhány hónaposak. A legidősebb Révész Kálmánné Vilma néni, aki 89 évesen betegeket látogatott lányával, sőt a fényeslitkei idősek otthonába is szeretettel látogatta meg a tuzséri gondozottakat.Mi tuzsériak így vettünk részt az egész Kárpát-medencére kiterjedő Szeretethíd Önkéntes Napon! Így lettünk felkiáltójellé!

Írta: Bodnár Róbert

tuzser
tuzser2


A Gazdagréti Gyülekezet színesebbé teszi a helyi iskolát

A Gazdagréti Gyülekezet önkéntesei a Gazdagréti Törökugrató Általános Iskola padjait és kerítését festik le.

gazdagret


Teajárat Budapesten

 A Batthyány téren voltunk tízen, kicsik és nagyok egyaránt. Nagyon jó érzés volt, hogy segíthetünk és támogathattuk az erre rászorulókat.

Írta: Nagy Zsolt
teajarat1
teajarat2

Bodrogolasziban minden korosztálynak akadt feladat

Egy kis csokor  a mai programunkból:a felnőttek kerítést bontották, gereblyéztek, szemetet szedtek, az asszonyok gondoskodtak az élelemről. A gyerekek nyerő-tekerővel várták a járókelőket, amivel édességet, bibliát és egyéb dolgokat lehet nyerni. A nap zárásaként orosz rulett szeretethíd módra:egy dobozban utcanevek,  egy másikban házszámok, aztán mindkettőből húzunk egyet és az így kapott címre ajándék élelmiszer csomagot viszünk. Szeretettel küldöm ezt a néhány képet, és köszönjük hogy építhettük ebben az évben is a szeretethídra.

Írta: Szendrey Ferenc

bodrogolaszi1

bodrogolaszi2

bodrogolaszi3

 


A Pesthidegkúti Gyülekezet az időseknek napját tette szebbé

A Szeretethíd program keretében akárcsak tavaly, idén is meglátogattunk egy közeli idősek otthonát. Nagy örömmel, izgalommal vártak minket a Senectus Otthonban. Kovács Gergő lelkipásztorunk rövid áhitata után Miklós Veramozgássérült testvérünk vezetésével református dalokat énekeltünk, majd egy idős testvérünk, Szabó Jánosné Eszter saját verseiből szavalt el néhányat. A műsort énekekkel fejeztük be. Ezután a Otthon lakóival hosszan beszélgettünk, süteménnyel kínálgattuk őket. A látogatás lehetővé teszi, hogy a diakóniai szolgálat tagjai kapcsolatot építsenek ki a Senectus Otthon lakóival. Elhatároztuk, hogy ezután rendszeresen látogatjuk őket és ketten kérték, hogy vigyük el őket istentiszteletre, amit nagy örömmel meg is teszünk.

„Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!” MRE 338.

Írta:Futó Borbála Judit
pesthidegkut1
pesthidegkut2


Abán áhítatot, süteményt és éneklést vitt a gyülekezet az idősekhez

Az Abai Református Egyházközségünk idén is nagy lelkesedéssel regisztrált a Szeretethíd programba. Tervbe vettük az abai idősek meglátogatását otthonukban és az Abai Idősek Otthonában is. A református temetőben a rég elhunyt lelkipásztorok, református tanítók sírjainak rendbetételére vállalkoztunk.

A mai napon az Abai Idősek Otthonát az Abai Református Nőszövetségből hatan látogattuk meg, ahol a 48 lakóból 27-en gyűltek egybe. A kezdő áhítatot a lelkipásztor felesége tartotta az imádság erejéről, amelynek alapját a 28. zsoltár adta. Egyik nőszövetségi testvérünk pedig két verssel szolgált. A finom házi sütemények fogyasztása mellett a sok református zsoltár és dicséret éneklésétől volt hangos az Idősek Otthona. Az idősek nagyon örültek a látogatásnak, a több, mint 2 órás beszélgetést jókedvű áldás kívánságok zárták.

Írta: Maruczánné Ragány Julianna

aba1

aba2


 

A Budapest-Fasori Gyülekezet első Szeretethídja

A Budapest-Fasori Református Egyházközség először csatlakozott a Szeretethíd mozgalomhoz. 35 testvérünk vállalta az önkéntes munkát a VII. kerületben május 30-án, szombaton. Minden korosztály képviseltette magát, idősek, középkorúak, diákok és egész kicsi gyerekek is, 8-10 évesek, sőt, eljött takarítani egy hétéves kisfiú is. Sokan érkeztek a gyülekezet diakóniai csoportjából, és eljött szolgálni a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolájának néhány diákja, 8. osztályosok, valamint már elballagott tanulók is, két pedagógussal.
A VII. kerületben az Erzsébet körúton a polgármesteri hivatalnál vettük fel a szerszámokat – seprűket, szemeteslapátokat, zsákokat, vödröket, gumikesztyűket – és onnan gyalog sétáltunk a “bázishoz”, a Városligeti fasorba, templomunkhoz. Somogyi Péter lelkipásztor vezetésével reggel igeolvasással és imádsággal indultunk útnak, rajzottunk ki hármasával-négyesével a fasori templomkertből, munka után pedig oda tértünk vissza, és imaközösségben adtunk hálát a délelőtt ajándékaiért.
Reggel 9 órától körülbelül 13 óráig dolgoztunk verőfényes napsütésben. Kitakarítottuk, megtisztítottuk a szeméttől, kutyapiszoktól a Rottenbiller utcának a Lövölde tér és a Damjanich utca közötti szakaszát, a Jósika utcát (kollégiumunkkal szemben), és a teljes Lövölde teret. 5-6 zsáknyi szemetet szedtünk össze. Nagyon jól éreztük magunkat, némi feltűnést keltettünk az egyen Szeretethíd-pólókban, és reményeink szerint az Úr dicsőségét hirdettük. Többen megszólítottak bennünket, honnan jöttünk, kik vagyunk, voltak, akik csodálkozva jegyezték meg, hogy a kisgyerekek milyen vidáman takarítanak. Ők játéknak fogták fel a feladatokat, nagyon élvezték őket.
Jövőre – reméljük – még többen tudunk felkiáltójel lenni környezetünkben a Szeretethíd keretében, Isten dicsőségére.

Írta:Devich Márton

fasor

Szádalmás virágba borult az önkéntesek keze alatt

A szádalmási Református Nőszövetség idén 5. alkalommal kapcsolódott bele a Szeretethíd Kárpát- medencei református önkéntes napokba, melyet a Jednota Nyugdíjas Szövetséggel karöltve hirdettünk meg május 23-án.
A Nőszövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, lelkészünk 2 igeverssel hirdette az Úr üzenetét, végül polgármesterünk tájékoztatta a mai nap előre megbeszélt feladatairól a jelenlévőket.
Célunk most az volt, hogy szépítsük környezetünket. A falunk területén, parkokban virágokat ültettünk ki, a férfiak pedig tujafákat ültettek a temetőben. Sajnos a hívogatás keveseket szólított meg, (holott most 2 szervezet hirdette meg ezt az alkalmat) mert 21 segíteni és tenni akaró önkéntes vállalkozott erre a feladatra. A tavalyi évet emiatt hagytuk ki, mivel előző évben még kevesebb volt az érdeklődő. De ennek ellenére a „kis csapatnak” nagyon örültünk, és hasznosan töltöttük el a délelőttöt, mert munka volt sok…Számmal nem lehet kifejezni mennyi virágot ültettünk el, de nagyon sokat. Az Úr megáldotta munkánkat, mert jó időt biztosított, (az előrejelzések ellenére) és délután még meg is öntözte virágjainkat.
A polgármesterünk irányította munkánkat, hordta a virágokat, az öntöző vizet. A munka befejeztével minden jelenlévő igés képeslapot kapott és virággal lett jutalmazva ezért a segítségért, hogy necsak a faluban, de otthon is gyönyörködhessen a szép virágban.
A résztvevők idejüket, energiájukat nem sajnálták, ezt a napot erre szánták és önzetlenül tették dolgukat, mert erő rejlik a közös, szeretettel végzett munkában. Hála legyen ezért az Úrnak, hogy vannak még, akik tudnak szolgálni. Reméljük, jövőre még többen leszünk, akik megtapasztalhatjuk, hogy segíteni jó.

Írta: Perháč Gyöngyi

szadalmas1
szadalmas2

Az önkéntességet nem lehet elég korán kezdeni

A 2015. évi Szeretethíd program valószínűleg legfiatalabb résztvevője Horváth Mózes Ingridék nyolcadik gyermeke, Lackó baba, aki éppen ezen a napon volt 30 napos! A család a Gyökössy Endre református Óvoda udvarán lévő Jó Pásztor játszóteret hozta rendbe a többi segítővel együtt. A népes csapat a 2014. évi budai felnőtt konfirmandusokból (SZIA csoport), és az oviba járó gyerekekből, testvéreikből, szüleikből állt. Voltak vagy harmincan. Már reggel 8 órakor munkához láttak, hogy készen legyenek. Maguknak főztek, hogy az utazással ne kelljen időt tölteniök. Szép volt fiúk, lányok!

Írta: Csenki Zsuzsanna

jopasztorjatszoter2 „Bizony, bizony mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan mászik be, az tolvaj és rabló. Aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Annak kinyit az őr és a juhok megismerik hangját.” János 10, 1-4

A Budai Református Gyülekezet 2014-ben felnőtt konfirmandus „SZIA” csoportja, óvodás gyerekek és szüleik gyűltek össze 2015. május 30-án a Gyökössy Endre Református Óvoda „Jó pásztor” játszóterén, hogy a Szeretethíd programjában megpróbáljanak a kis játszótérnek gazdái lenni. Jézus hívó szavára gyűltek össze, hogy óvják és tegyék rendbe a kis házikókat. Rövid áhítat után közösen megreggeliztek, és elindult a munka: az évek során megkopott festést lecsiszolták, a szétszóródott gyöngykavicsot kiegyengették. Kitisztították a homokozót, kitépkedték a gazokat. Csiszoltak és festettek, nézzetek a képeket, magukért beszélnek. Helyszínen készült ebéd után még gyors tetőkarbantartás következett, majd elfáradt testtel, de erős szívvel adtak hálát az eredményes napért. Hétfőn egy küllemében felfrissült játszótér várta a gyermekeket.

Írta:Horváth Mózes Ingrid

jopasztorjatszoter1

 


 A Szeretethíd a börtönrácsok mögé is eljutott

Köszönjük a lehetőséget, hogy a börtönben lévők is bekapcsolódhattak a Kárpát-medencei református Önkéntes napok programjába. 20 fogvatartott jelentkezett. A feladat: előkészíteni a területet az V. Országos Fogvatartottak Imanapjára. Ez tereprendezéssel, fűnyírással, szemétszedéssel járt együtt. Kb 50 zsák szemetet szedtünk össze, 500 m2 területen vágtuk le a füvet és készítettük elő a 150 személyes sátornak a helyet.

Írta: L. Molnár István
fegyhaz_budapest1
fegyhaz_budapest2

 Nagytakarítás a kórházban

Nagy örömmel fogadtak az Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Kórházban. Immár második alkalommal vagyunk jelen. Ágykereteket kellett lemosni, igazi élmény volt számunkra. Bizony megesett az is, hogy a beteg addig várt, és nézte, hogyan szedjük szét az ágyát, talán egy imát is elmondott, hogy visszakapja egészben. Minden jól sikerült, megtisztultak az ágyak, a kórtermek. Mindezt jó kedvvel és örömmel tudtuk véghezvinni, majd a szolgálat végeztével megvendégeltek minket a Szilágyi Dezső téren, amit ezúton is köszönünk.

Írta: Háromszéki Botond
ORFI1
ORFI2

 Önkéntes kertrendezés Szivárványországban

A Mészáros utcai Szivárványország Napközi Otthon kertrendezésre 6-an jelentkeztünk. Az áhítat után együtt utaztunk a helyszínre, ahol már az egyik munkatárs már az ajtóban várt minket, és ahol elő volt készítve minden a fogadásunkra. Volt egy kis enni-innivaló, és pár kedves szó… Először bemutattam az otthont belülről, majd kimentünk az udvarra, ahol már javában folyt a munka, ugyanis kora reggel óta a Magyar Gyula Szakközépiskolából érkezett kertész hallgatók vették kézbe a kerti munkák legjavát… Ez nekik is jó gyakorlat, de egyben az Otthonnak hatalmas segítség. A mi feladatunk sokféle volt: aki amibe kedve volt, bekapcsolódott (ki gyomirtásba, ki gereblyézésbe, ki fűnyírásba, kis sepregetésbe, stb.). Munka közben megosztottuk egymással, hogy milyen jó érzés látni a munkánk eredményét, hiszen a kert nagy átalakításon ment át és mivel voltunk rá 16-an, így viszonylag gyorsan is haladtunk. Beszélgettünk az otthon vezetőjével is, aki hálás volt az önkéntességünkért és lelkesen mesélte további terveit. Jó volt ezt a vidám hangulatú csapatot megismerni és látni, ahogy mindenki belemerül abba, amit csinál. Sokkal inkább felszabadító volt számomra, személy szerint ez a munka, mint fárasztó. Igaz, maradt egy kis izomláz a lábaimban… de ezt akkor szinte észre sem vettem. Nagyon örültem, hogy ilyen sokan ott lehettünk, és kicsit jobban megismerhettük egymást! Utána pedig jól esett az, hogy ebéddel várt a gyülekezet minket..

Írta: Tárnok Anna
szivarvany1 A kert szinte felüdült az önkéntesek keze alatt. A képeken a hátsó kert látható a kertészkedés előtt és után. szivarvany2 szivarvany3

 


Diákok szépítették meg a Honvéd Temetőt Debrecenben

Május 29-én, pénteken a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és a Dóczy Református Gimnázium több osztálya, mintegy 110 gimnazista vett részt a Szeretethíd keretében a debreceni Honvédtemetőben hadisír-gondozáson Sajtos Szilárd százados, tábori lelkész vezetésével. Mivel május utolsó vasárnapja a Hősök Vasárnapja is, és ezekben az években az I. világháború centenáriuma is zajlik, az összegyülekezettek Győri József igazgató úr és tanáraik vezetésével, a tógás diákok díszelgésével megkoszorúzták a Hősök Emlékművét és Dr. U. Szabó Gyula református főgimnáziumi tanár, a 39. gyalogezred tartalékos zászlósának sírját, aki 1914 októberében esett el a galíciai fronton. Ezt a sírt egyébként egy korábbi hadisír-gondozáson fedeztük fel „újra”, s azóta minden évben elhelyezik az emlékezés koszorúit a refis tanárok és diákok a tábori lelkésszel együtt. A 110 diáknak köszönhetően most is megszépült a Honvéd Temető. A diákok összeszedték a lehullott ágakat, lombozatot, felgereblyézték a sírokat, utakat, eltávolították a felesleges aljnövényzetet. Az általános karbantartás mellett ez most azért is volt különösen fontos, mert a következő napokban leplezik le a 2011-ben, Afganisztánban elhunyt két debreceni katona emléktábláját a Hősök Pantheonjában, így megújult, méltó környezetben tudnak összegyűlni az emlékező bajtársak, katonák, hozzátartozók.

Írta:Sajtos Szilárd
hadisir_debrecen1
hadisir_debrecen2
hadisir_debrecen3

 Jó hangulatban telt a Szeretethíd a Foktői gyülekezetben

Örömmel számolok be arról, hogy a Foktői gyülekezetben ismét – immár harmadik alkalommal – megrendeztük a Szeretethíd önkéntes napot. Idén a templom környezetének rendbetétele volt a cél, amit szép eredménnyel el is végeztünk. Jöttek örömmel idősek és fiatalok, gyermekek és felnőttek az egész napos programra. Közben volt bográcsozás, melyben finom ebéd készült. Köszönjük a pólókat, amit mindenki büszkén viselt.  A nap végén megelégedéssel tekintettünk vissza és adtunk hálát az elvégzett munkáért és a hozzá kapott erőért. Sajnálhatja, aki kimaradt!

Írta: Muzsnainé Éva

 Ladmócon a parókia környékét tették rendbe az önkéntesek

A Ladmóci Református Gyülekezet idén első alkalommal kapcsolódott be a Szeretethíd programba. Istennek hála, szép számmal vettünk részt a megtervezett munkálatokban pénteken és szombaton is.  A szorgos kezek ügyesen elvégezték a feladatokat: az asszonyok sziklakertet építettek a templom és a parókia között, míg a férfiak a csatorna – elvezetést javították ki a parókia udvarán.  Öröm volt együtt lenni.

Írta: Spisák István
ladmoc1
ladmoc2

 Az Ezüstfény Gondozóház lakóihoz is ellátogattak a Szeretethíd önkéntesek

Az Angyalföldi Református Egyházközség 2011-ben csatlakozott a Szeretethíd programhoz. Azóta minden évben az Ezüstfény Gondozóház lakóit örvendeztetjük meg kis műsorral, beszélgetéssel, igés kártyákkal, s ha vagyunk elegen, akkor a kisebb takarítási munkákba is besegítünk. „Akciónknak” már első alkalommal akkora sikere volt, hogy az idősek már az ott tartott karácsonyi istentiszteleten kérdezik, hogy mikor megyünk ismét a Szeretethíd pólókban énekelni. Az idén 14 fős csapat gyűlt össze a szolgálatra. Közöttük gyermekek is! Mivel a többség fekvő beteg, nem tudunk egy nagyobb helyiségben egy közös műsort adni, hanem a szobákban külön-külön. Így a program: minden szobában közösen énekelünk egy-egy református éneket, elmondunk egy verset, s mindenkinek adunk Igés könyvjelzőt. Idén a könyvjelzőket a gyermekek adták át, felnőttek segítettek a felolvasásban. Amit vittünk: énekek, mely felidézte többekben a hajdani istentiszteletek élményét, kis figyelmet, személyes üzeneteket. Két néni szobáról szobára kísért bennünket, s velünk énekelt … volt aki azonnal felült az ágyában, ahogy felcsendült a 25. zsoltár, s zokogva, emlékezetből énekelte a szövegét … sok-sok mosolyt, hálás könnyeket kaptunk, az egyforma napok szürkeségébe becsempésztünk egy kis reményt, újbóli Istenhez odafordulást … s mi is meghatódtunk, feltöltődtünk! Adtunk és kaptunk!

Írta: Bartal Zsuzsa
frangepan1
frangepan2

 Kaposváron is felépült a Szeretet-híd

A tegnapi napon Kaposváron is felépült a Szeretet-híd :) Mintegy kétszáz önkéntes dolgozott együtt azon, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola új épülete és környezete a tanév kezdetére sikerrel elkészülhessen. Külön öröm volt számunkra, hogy sok-sok család, gyermek és fiatal szívügyének érezte felhívásunkat! Remek hangulatban, testben és lélekben erősödve dolgoztunk együtt!

Írta: Bellai Veronika
kaposvar2
kaposvar3
Az udvar az önkéntesek munkája előtt és után.Nagy munkát végeztek a Szeretethíd résztvevői.
kaposvar4
kaposvar5

 Gyulán idősekhez látogattak el az iskolások

A gyulai Magvető Református Általános Iskola 3. és 6. osztályos diákjai és tanárai a Szeretethíd program keretében a gyulai Fővárosi Idősek Otthonában jártak. Énekeltünk, verseltünk és muzsikáltunk, és egy kis ajándékot is vittünk magunkkal. Hazafelé pedig egy kis utcazenélésre is volt időnk, a járókelők örömére. Jobb adni – ezt ma is átélhettük. SDG!

Írta: Csüllög Ferenc
gyula_iskola1
gyula_iskola2
gyula_iskola3

 Szekszárdon fiatalok és kevésbé fiatalok fogtak össze a jó ügy érdekében

A szekszárdi gyülekezet tagjai közül fiatalok és kevésbé fiatalok nagy létszámban fogtak össze a gyülekezetben szükséges munkák elvégzésére. Ez azt jelentette, hogy a lelkészhivatal tavaszi nagytakarítását végezték és a gyülekezeti ház eddig még birtokba nem vett, romos területén eltakarították az építési törmeléket, a lecserélt tetőcserepeket megtisztították és raktározási helyére hordták, meszeltek, az ablakokat, ajtókat csiszolták, mázolták és ezt követően takarítottak.

Írta: Mester Lajosné
szekszard1
szekszard2
szekszard3

 Sarkad folytatja a múlt évi önkéntes tevékenységét

A Sarkad-Belvárosi Gyülekezet másodjára építi a szeretet hídjait 2015-ben. Egy olyan közösség életében, mely nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, s jelenleg újraértelmezi önmagát, kiváló alkalom és lehetőség ez az akció a másik ember, a felebarát, a mellettem ülő testvér jobb megismerésére, illetve arra, hogy rádöbbenjünk: együtt képesek vagyunk újrakezdeni! A református ember életében azonban az önként vállalt munka ennél még többet jelent. Többet: Jézus Krisztusban. Megismerve az Úr értem is vállalt áldozatát, hálából én is jót akarok cselekedni. Jót a másik ember, a közösség, a gyülekezet javára. Így született meg az a gondolat, hogy az egyházközség fenntartásában működő Nyugdíjasház és a Református Szociális Gondozási Központ udvarát és közös kerítését szépítsük meg. A feladat szimbolikus értelemmel bír, ugyanis éveken át az elkülönülés volt a hangsúlyos, nem pedig az összetartozás. Ám mindannyian ugyanoda tartozunk és ugyanazon az udvaron élünk és dolgozunk.
A felhívást többen meghallották és a hívó szó nem csak a fülekig, hanem a szívig is elért. A megfogalmazott cél mellé odaálltak gyülekezeti és klubtagjaink éppúgy, mint a nyugdíjasházi lakók. A közös tenni akarás és gondolkozás pedig szárnyakat adott, hiszen mindenki megtalálta a maga helyét és feladatát. A többség ecsetet ragadott, és a már két nappal korábban megtisztított kerítést festette. Ezalatt két asszonytestvérünk és egy munkatársunk ebédet főzött. Mire megfőtt a paprikáskrumpli és a kerítés is vakítóan fehéren csillogott, addig néhány szorgos kéz beültette a balkonládákat és színesebbé varázsolta a tavaly ugyanekkor épített sziklakertet. Fizikailag elfáradva, de lelkünkben boldogító örömmel néztünk végig mindannyiunk munkáján. Az Úr megáldotta napunkat, hiszen hiába borult be az ég, sem a jókedvünket sem a vállalt feladat elvégzését nem gátolhatta meg. Együtt voltunk, beszélgettünk és közben cselekedtünk. Építettük a magunk sarkadi szerethídjait, melyeket nem rombolhat le sem irígység, sem önző rosszindulat, mert mindannyian átéltünk: „Megáldja az Úr … kezed minden munkáját, örvendezz hát!” (5Mózes 16,15)

Írta: Koncz-Vágási Katalin
sarkad1
sarkad2

Az Újhegyi lakótelepen tettek jót szeretettel a Kőbánya-Újhegy református közösség önkéntesei

Örömmel vettünk részt mi is Kőbánya-Újhegyi Református Közösségként a Kárpát-medencei református önkéntes napokon, ahol az Újhegyi lakótelepen tettünk jót szeretetből. Kerítést festettünk a Csodafa óvodánál, meglátogattuk a Szivárvány Idősek Otthona lakóit és a Széchenyi iskolánál végeztünk kerti munkát. Köszönjük az önkéntesek munkáját, a Pestszentimrei gyülekezet és az Újpesti gyülekezet fiataljainak szolgálatát, fáradozását! Köszönjük Sándor Zoltán Igazgató úr segítségét és támogatását! Jó volt együtt lenni és együtt tenni! Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!

Írta: Apostagi Z. Adorján
kobanya1
kobanya2
kobanya3

A békési református templom kerítése új színt kapott

Békés város református diákjai híresek az aktivitásukról. Beszédes lehet a sok eredmény, amit református gimnáziumunk sporttagozatosai értek már el az évek során, vagy a cserkészcsapatunk mozgalmas élete. Hosszasan lehetne még sorolni, de talán egyszerűbb röviden annyit írni, hogy az otthon ülés és a lustaság nem a békési fiatalok jellemzője. A

2015-ös Szeretethíd meghirdetése után a fent leírtak miatt hamar megtelt a listánk nevekkel. Egyetlen egy dolgot tűztünk ki célul az idén, lefestjük a templomunk kerítését. Első olvasatra talán nem hangzik nagy feladatnak, de a Békési református templom körül 2 méter magas és 100m hosszú kovácsoltvas kerítés van, három nagy és két kiskapu társaságában. A munkát egyik hozzáértő presbiterünk felügyelte és koordinálta. Így két nap alatt elkészült az kerítés, a gyülekezet és a város nagy örömére. 30 diák és 8 felnőtt vett részt a munkálatokban. A péntek délután szó szerint az összecsiszolódás jegyében zajlott, hiszen drótkefével és csiszolópapírral láttunk neki a munka első fázisának. Szombaton az egész napot együtt töltöttük, közös ebéddel, este pedig közös szalonnasütéssel. Mindannyian jól éreztük magunkat. Már a jövő évi szeretethíd munkálatain gondolkozunk.

Írta: Molnár Máté
békés1
békés2

Csengersimán az önkéntesek egymással versengve tisztították meg a községet

Csengersimán május 30-án a gyülekezet tagjai, kicsik és nagyok, összesen 40-en gyűltek össze, hogy a közös éneklés után szemétszedő verseny keretében, 5 csapatra osztva tisztítsuk meg a községünk közterületeit.  Összesen 139 kg szemét gyűlt össze (bár ez inkább dicséri a csapatok leleményességét, mintsem takarja a valós fellelhető szemétmennyiséget:) Idén is  együtt élhettük meg annak az igazságát, hogy „az egész teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését”.

Írta: Bélbász-Szűcs Andrea
csengersima1



csengersima2

A komáromiak összefogtak a gyülekezetért, a városért és embertársaikért

Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Máté:5/16.
A Szeretethíd Kárpát-medencei önkéntes akcióba bekapcsolódott a Komáromi Református Keresztyén Egyház apraja, nagyja nt.Fazekas Zsuzsanna lelkésznő vezetésével. Célunk az volt, hogy közösen tegyünk egymásért, a gyülekezetünkért, városunkért és embertársainkért. Az első nap, május 29-én délelőtt a kis csapatunk útnak indult meglátogatni az „Oázis“ és az „Ispotály“ utcai öregotthonban lévő testvéreket. Nt. Fazekas Zsuzsanna üdvözölte a jelenlévőket, majd istentiszteletet tartott Kalocsai Tamás segédlelkész. Utána a zeneiskola növendékeinek műsora következett Fekete Éva tanárnő vezetésével. Végezetül az otthon lakóit a nőegylet tagjai süteménnyel vendégelték meg, majd elbeszélgettek az ott élő testvérekkel, akik nagyon hálásak voltak a látogatásért. Öröm volt látni a sok kedves mosolygós arcot. Az Isten dicsőítésére való jószogálat alatt együtt tudtunk épülni és örvendezni az otthonban élőkkel.
Második napon, május 30-án a nagykeszi „Reménység otthon” lakói is csatlakoztak gyülekezeti tagjainkhoz, így együtt közösen újjá varázsolták a Jókai Mór Alap Iskola udvarán lévő padokat. Egy másik csoport a templomkertben munkálkodott, rendbe tették a virágágyakat, lenyírták a füvet és a sövényt. Az önkéntes akcióban összesen 67-en vettek részt. Az önkéntesek ezekkel a cselekedeteikkel azt kívánták megmutatni, hogy az egyházunk nyitott a rászorulók, város és a társadalom felé. Ez egy különleges alkalom volt a generációk közötti összefogásra, az egymáshoz való közeledéshez, a közös szolgálat és a segítségnyújtás örömének megtapasztalására. Az együtt végzett munka, amely szeretetből fakadt, a résztvevők javát szolgálta, és a lelki épülésüket szolgálta. Köszönet illeti derék asszony és férfi testvéreinket, akik Istennek tetsző közös ügyet szolgáltak, ragaszkodva hitükhöz, őseik hagyományaihoz.Isten áldja meg mindnyájukat ezért a szolgálatukért!

Írta: Dr. Körtvélyesi Piroska
revkomarom1
revkomarom2

Kicsik és nagyok kivették a részüket a Szeretethídból Dunaszekcsőn

A gyülekezet tagjai a templomban, imaházban, temetőkben tettek és tesznek rendet. Ellátogatunk a gyerekekkel az Idősek Napközi Otthonába Dunaszekcsőn és Véménden és a gyerekek műsorral szolgálnak. A görcsönydobokai temető kerítését javítjuk meg, a véméndit már felújítottuk. A legfiatalabb, Béres Botond, három és fél éves volt, aki részt vett a munkában. A legidősebb 87 éves Gábor István. A gyülekezet tagjai örömmel vették az országos felszólítást, mert jónak tartják, hogy ezt így felülről is szorgalmazzák. Azzal váltunk el a dunaszekcsői temetőből, hogy ősszel októberben ismét találkozzunk. Az októberi hónapban szoktunk minden évben takarítani, hogy a halottak napjára legyen minden rendben.

Írta: Gaál Mariann
dunaszekcso1
dunaszekcso2
dunaszekcso3

Játék és mosoly a Szeretethídon

Szombaton, május 30-án a Rumi állami gondozott fogyatékos gyerekekhez mentünk, adományokat vittünk és játszottunk velük egy jót. Nagy örömmel fogadtak minket.

Írta: Gombos Katalin
gyerekotthon1

Csongrádban palacsintában és motorban sem volt hiány

Magyarcsanádon 30-án önkormányzati segítséggel a gyermeknapot bonyolított le a gyülekezet 9 önkéntese. Feladatunk a testi és lelki táplálék nyújtása volt. A kreatív foglalkozás és a különböző játékok közben a szülőkkel, nagyszülőkkel is lehetőség nyílt beszélgetésre. A jelenlévők kétféleképpen készült, tájjellegű bográcsos étel, majd a változatos ízesítésű 360 db palacsinta közül választhattak. A gyülekezet 4 férfi tagja egyikük jelentős felajánlásának köszönhetően a gyülekezeti ház kerítésének utolsó stádiumával készült el a Szeretethíd napján. A székkutasi gyülekezet 12 fős csapata szombaton a katolikus templom kertjének rendezésében és egy hősi emlékmű környezetének megtisztításában szorgoskodott. Vasárnap a helyi gyermeknaphoz több civil szervezettel társulva palacsintasütéssel, játékos vetélkedővel, igés kártyák osztásával és veterán motoros programmal járultunk hozzá. Ezen a napon összesen 18 gyülekezeti tag vett tevékenyen részt. Akadtak „3 az 1-ben” embereink is, aki pl. egyszerre református szeretethidasként, az olvasókör és a lovas, motoros, vagy éppen a kertbarát egyesület tagjaként végeztek önkéntes tevékenységet. Az eseményről, melyen 1.000 palacsinta készült, a hódmezővásárhelyi tévé és rádió is közvetített.

Írta: Vladár Sándor

A Tisztás közösség fiataljai a Szeretethídon

A Tisztásra járó fiatalok, a Szeretethíd által, egy nagyon jó programnak és megmozdulásnak lehettek a részesei. Négy programon jelentünk meg, melyben a budai gyülekezet volt a szervezője: fonalat bontottunk, kórházban énekeltünk, falat festettünk és virágot ültettünk. Jó volt látni, hogy a fiataljaink ennyire aktívak és, hogy jóérzés töltötte el őket azáltal, hogy Ők is adni tudtak. Fizikailag elfáradtunk, de lelkileg feltöltődtünk, engem pedig büszkeség töltött el, hogy a fiataljaink időnként a határaikat átlépve jelen voltak.
Köszönjük/ köszönöm szépen ezt a lehetőséget és jövőre is csatlakozunk!

Írta: Bartha Katalin
tisztas1
tisztas2

Játszóteret álmodtak egy erdélyi gyermekotthon udvarára

Az idei Szeretethídra elhoztuk gyülekezetünk ez évi diakóniai projektjét is, a marosvásárhelyi Emmaus gyermekotthon játszóterének építését. A projekt tervezését és kivitelezését a Budai Gyülekezet Szupernova ificsoportja vállalta, a mi ötletünk volt az is, hogy a Szeretethídon  még több ember találkozhasson a projekttel. A konkrét feladat a játszótér kerítésére erősítendő  halak megfestése. Illetve a játszótér központi játékának tervezett világítótorony alumínium „cserepeinek” sörös  dobozokból történő kivágása volt, amit az erre jelentkező illetve más munkákból hozzánk csapódó önkéntesek nagy lelkesedéssel, kreatívan, maximális odaadással, és már-már  művészien oldottak meg. A közös munka néhány órája alatt 105 halat festett meg körülbelül 20 önkéntes, illetve 250  cserepet vágott ki 5-6 önkéntes. A küldetés elérte célját: a közös tevékenykedés szeretethidat épített köztünk és az erdélyi gyermekotthon között, amit köszönünk a szervezőknek.

Írta: Miklós Ábel
jatszoter1
jatszoter2

 A virágok hirdetik a Szilágyi Dezső téren, hogy JÓ AZ ÚR!

Már harmadik éve, hogy a templom előtti rézsűn begóniákból kiültetjük, hogy JÓ AZ ÚR. A kivitelezés irányítója Sótonyi Zita volt, de nagy segítség volt, hogy a Budavári Önkormányzattól termőföldet és szerszámokat kaptunk a munkálatok elvégzéséhez. Összesen negyven fő jelentkezett erre a szolgálatra, de szükség is volt a sok segítő kézre. Siba-Rohn Hilda vezetésével a Füge csoport maga 22 fővel állt ki, többen betársultak a Tisztás közösségből, és vagy 10 fő egyéni budapesti regisztráló választotta ezt a feladatot. Öröm volt a közös szolgálat, jó volt együtt örvendezni a szép látványnak. A gyülekezet honlapján már meghirdettük az öntözés szolgálatát is, hiszen jó lenne, ha a virágok megmaradnának és egész késő őszig hirdetnék a környezetünknek a jó hírt, az evangéliumot, hogy JÓ AZ ÚR!

Írta: Csenki Zsuzsanna
viragultetes_1
viragultetes_2

„Csak hit van és cselekvés”

Ebben az évben az északi Bükk hegyeinek ölelésében,csodálatos természeti környezetben fekvő falunk,Nekézseny református közössége immár negyedik alkalommal vett részt a Szeretethíd programon. Nagy múltú település a miénk .Írásos első emléke 1415-ből való-készülünk is az őszi 600.évfordulós ünnepségre-,de bizonyos,hogy a régebbi időkben is lakott volt, az Árpád korban már művelték vasbányáit. A történelmi viharok nem kerülték el falunkat sem. Elődeink korán megismerkedtek a reformációval, hitük sok nehézségen átsegítette őket. Szelecky Zita,az egyik legszebben beszélő,magyarságát soha meg nem tagadó, a falunk temetőjében családja körében nyugvó színművésznőnk ezt így fogalmazta meg: „Csak hit van és cselekvés!”-mely gondolatot mi is magunkénak vallunk. Ennek szellemében,az idén két fordulóban terveztük meg segítő programunkat. Az első forduló alkalmával május 30-án,15 fős önkéntes csapatunk-kisgyerektől a nyugdíjasig-,a falu egyik völgyében,egy forráshoz vezető erdei útszakaszt tisztítottunk meg a szeméttől. A második fordulóban ,melyet június második felében tervezünk,a református templom takarítását tervezzük. Úgy érezzük,közös szeretetteljes munkánkban olyan erő lakozik,mely hozzájárulhat ahhoz,hogy az itt élők ne vándoroljanak el innen,találják meg boldogulásukat szülőfalujukban.

Írta:Balogh Kitti
nekezseny1
nekezseny2

Nyírmeggyesen is sok feladata volt az önkénteseknek

Óriási összefogással a nyírmeggyesi reformátusok is részt vettek 2015. május 30-án, szombaton a Kárpát-medencei SZERETETHÍD önkéntes nap programon. Minden korosztály képviseltette magát: hittanos, konfirmandus, ifjúság, Presbiterium, gyülekezeti tagok, asszonyok és férfiak. Nyolc órakor áhítattal kezdtünk. Isten Igéjét a bibliaolvasó kalauz szerinti napi Igéből olvastuk az 1. Mózes 11-ből: az emberi összefogás ma is oda vezethet, mint Bábel tornyánál. Isten Szentlelke tud gyülekezetté, élő közösséggé egybe szerkeszteni bennünket. Erre várunk, ezért imádkozunk és vagyunk együtt ezen a napon is. 25 fővel rengeteg mindent el tudtunk végezni: szőlőkötözés és kapálás, a parókiakert rendbetétele, a gyülekezeti ház előtető szerkezetének lefestése és új cserepes lemez felszerelése, a gyülekezi ház bejárati ajtajának lefestése, külső villanyszerelés, a játszótéren az elkorhadt rész kicserélése és az egész lekenése, sörpad garnitúrák és a kerti pad lekenése, bejárati kiskapu megszerelése, favágás körfűrésszel, a góré kitakarítása és a hátsó udvar rész rendbetétele, törmelékek elégetése.  Délre az asszonytestvérek ízletes ennivalót főztek és volt még hozzá otthonról hozott finom házi sütemény is.  Este 19 óra után fejeztük be a munkát. Jó kedvvel, sok nevetéssel, pontos szakértelemmel végeztük a dolgainkat Isten Országának építésére, az anyaszentegyház épülésére!

Írta: Pótor László

nyirmeggyes1

nyirmeggyes2


 Híd mely közelebb visz Istenhez és az emberekhez

A Csicsói református gyülekezet immár a harmadik éve kapcsolódott be  a „Szeretethíd” programba. Idén 3 helyszín közül választhattak a résztvevők és kapcsolódhattak be az önkéntes munkába. Az első helyszínen – a volt református iskola épületében – ruhagyűjtés és a ruhák a megadott kategóriák szerinti szétválogatása folyt.  A második helyszínen  – református temetőben – a hagyományokhoz híven az itt eltemetett református lelkipásztorok és tanítók sírjait tették rendbe. A harmadik helyszínen – a Balassi játszótéren a kerítés lefestésében vettek részt a lelkes segítők. A közösen, szeretettel elvégzett munka békességet és jókedvet adott minden résztvevőnek. Istennek hála, részesei lehettünk a „hídnak”, mely közelebb visz Istenhez és az emberekhez.

Írta: Csécs Ildikó
csicso1
csicso2

Baján a közös munka mellett a közösségépítés is cél volt

A pénteki önkéntes napon kétféle programmal készültünk. Az egyik program, a bajai Kálvária temetőben való sírgondozás volt, itt készségesen és ügyesen segítettek a fiatalok. Hoztak szerszámokat, amivel rendeztük a sírokat és virágokat ültettünk a református gyülekezet tagjainak segítségével. A másik program egy „érzékenyítési” kísérlet volt, a sérült és egészséges fiatalok között. Az intézmény foglalkoztató részén, fogadtunk a Szent László Általános Művelődési Központ gimnáziumából 16 éves diákokat, fiúkat és lányokat vegyesen. Tartottunk az iskola hitoktatójával közösen egy biblia órát, utána lehetőségük volt a fiataloknak ismerkedni, beszélgetni egy feladat keretein belül. Később foglalkozás alkalmával, megismerkedhették és kipróbálhatták  a sérült emberek segédeszközeit. Végeredményben, mindkét program nagyon jól sikerült, a temetőben a fiatalok láthatták a munkájuk gyümölcsét, a gimnazista fiatalokkal pedig egy jó hangulatú és élményteli délelőttöt tudtunk eltölteni.

Írta: Miskolczy Péterné
baja1
baja2

Asztal körüli szolgálatok a Szeretethídon Budán

A budai gyülekezeteben összességében mintegy 240 fő jött össze a Szeretethíd önkéntes programra. Ebből 110 fő szombaton reggel 9 órakor a templomban gyülekezett, ahol közös éneklés, imádság, áldás után ment mindenki a szolgálati helyére.  A felnőtt konfirmandusok csapata Horváth Orsolya vezetésével a konyhai szolgálatot vállalták el, hogy ételt készítenek a sok éhes szájnak. A feladatot ragyogó módon teljesítették, mindenkinek jutott a finomságokból, és mire a munkálatokkal készen lettek a csapatok, addigra az étel is elkészült. A tejfölös habart húsleves és a bukta mindenkinek nagyon ízlett. A szakácsokat jövőre is szívesen elfogadjuk erre a szolgálatra! Áldás volt ez a nap mindannyiunk számára, aki itt szolgáltunk!

Írta: Csenki Zsuzsanna
budaigyuli1
budaigyuli2
budaigyuli3

Bográcsozás és templomkörnyék rendbetétele várta a foktői önkénteseket

Örömmel számolok be arról, hogy a Foktői gyülekezetben ismét – immár harmadik alkalommal –  megrendeztük a Szeretethíd napot. Idén a templom környezetének rendbetétele volt a cél, amit szép eredménnyel el is végeztünk. Jöttek örömmel idősek és fiatalok, gyermekek és felnőttek az egész napos programra. Közben volt bográcsozás, melyben finom ebéd készült. Köszönjük a pólókat, amit mindenki büszkén viselt. A nap végén megelégedéssel tekintettünk vissza és adtunk hálát az elvégzett munkáért és a hozzá kapott erőért. Sajnálhatja, aki kimaradt!

Írta: Muzsnainé Éva
fokto1
fokto2

Közös szolgálat és hídépítés Sellyén

Ebben az évben ismételten részt vehettünk a Szeretethíd programban. Hálatelt szívvel gondolok az elmúlt napokra, hogy újból megmozgatott embereket a rendezvény. Ez évben három helyszínen voltunk: először az úgynevezett Barkóházban- régen lelkipásztorok parókiája volt-, ami ma már kulcsos ház szerepét tölti be, ott ablakot tisztítottuk. Egy másik alkalommal a temetőbe mentük ki, hogy a helyben szolgáló és eltemetett lelkipásztorok és tanítók sírjait, de ez mellett más elhanyagolt sírokat is kitisztítsunk. Minden összejövetel előtt a Bibliaolvasó kalauz által ajánlott Igét olvasta fel Lovadi István helyi lelkipásztor, majd egy-két gondolattal kiegészítette, és végül imádsággal zárta. A rövid áhítat után kezdődött el a munka. Jó hangulatban telt az idő és végeztük el a megtervezett munkát. A csoportban két fiatalt is köszönthettünk, egyikük 1 éves múlott márciusban Ő a lp. leánya Lovadi Anna és egy első osztályos fiú, aki az egyik presbiterünk fia, Varga Zsolt. Továbbá egy vidéki faluból érkező testvérünkkel is gyarapodott a csapat.Az egyházi levéltárban rendelkezésre áll több anyakönyv, presbiteri jegyzőkönyv, íratok, mely által betekintést nyerhettünk az itt szolgáló lelkipásztortokról.Jó visszatekinteni, hálát adni Istennek azért, ahogy hordozta népét az elmúlt évtizedekben, századokban és a mai napig hordozza az ő népét. Jó volt együtt szolgálni, „hidat” építeni Isten dicsőségére.

Írta:Papp Orsolya
sellye1
sellye2

Szeretethíd Bakonszegen több felvonásban

Bakonszegen  a Szeretethídon több felvonásban, több alkalommal tevékenykedtek a község lakói. Tavalyi pólóban, de idei, új lelkesedéssel fogtunk neki az önkénteskedésnek. Először 2015. 04. 28-án, a gyülekezet tagjai a templomot és templomkertet tették rendbe, Húsvétra is készülve. Az óvodások az időseket szórakoztatták műsorukkal 2015. 05. 19-én. A fő rendezvény természetesen 2015. 05. 29-én volt. A templomban áhítattal kezdtünk. A napi újszövetségi Igéből, az ApCsel 3, 11-26-ból a 16. vers tartalmazta számunkra a fő mondanivalót: „Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert…” Erőtlenségünkben bennünket is megerősít az Úr, hogy hitünket tettekben is megmutassuk. A gyülekezet tagjai, az Idősek Napközi Otthonának dolgozói, vezetője is hallgatták a lelkesítő szavakat. Ezután elkezdődött a templomkertben a virágültetés, a templom takarítása, szeretetvendégség készítése, majd elfogyasztása. Közben az általános iskolások a tanárokkal szemetet szedtek. Délután az iskolások megkapták a gyülekezeti nénik által elkészített szendvicseket. Még tervezzük az utórendezvényt: a felsős általános iskolásoknak, akik már nem helyben járnak iskolába, az ifjúságnak 2015. 06. 06-án 9 órakor kezdődne az Önkéntes Nap, az ifjúsági klub és udvar takarításával. Hisszük, hogy fáradozásaink nem hiábavalók az Úrban!

Írta: Matkóné Cseh Brigitta Edina
bakonszeg1
bakonszeg2
bakonszeg3

A szeretet továbbadása a célja a kazincbarcikai iskolának

Iskolánk, a Tompa Mihály Református Általános Iskola 2011-ben az intézmény megalakulásának évében csatlakozott először a Szeretethíd elnevezésű önkéntes napok megmozduláshoz. Azóta is minden évben szülők, pedagógusok, diákok közösen vesznek részt önkéntes munkájukkal. Az idén május 29-ére hirdettük meg az önkéntes napot. Délután 2 órakor az iskola aulájában Kolumbán Gábor iskolalelkész, a Felső-barcikai Református Gyülekezet lelkésze köszöntötte a megjelenteket. A közel 200 önkéntes, szülők, pedagógusok és a tanulóink az iskola környezetét szépítették, mások pedig a gyülekezet tagjaival közösen a református templomkert területén végeztek munkálatokat. A nap végén közös vacsorára került sor. A finom bográcsgulyásból 50 adag jutott a hajléktalan szállón lakóknak is. Csernaburczky Ferenc igazgató úr, Suga Lászlóné igazgatóhelyettes asszony és Kolumbán Gábor iskolalelkész közösen adták át az ajándékot a rászorulóknak. Iskolánk törekvése az, hogy ezen az önkéntes napon a világ felé is bizonyságot tegyen ilyen módon. Szeretnénk megmutatni, hogy egyházi iskolánk nem csak magával törődik, hanem a környezetével, másokkal is. Nem zárkózunk be, hanem nyitunk kifelé.

Írta:Székelyné Amászta Enikő
kazincbarcika1
kazincbarcika2
kazincbarcika3

Idén is szeretetben a Szeretethídon

Idén 24 csapat 14 projektet hajtott végre a SZERETETHÍD Kárpátmedencei Önkéntes Napok Szolnoki programján. A Nyitórendezvény után a fiatalok időseket látogattak meg három Idősek otthonában, saját készítésű ajándékokat illetve műsort adva. Hasonlóképpen a Hetényi és Máv kórházban vigasztaló szavakkal kedveskedtek a betegeknek A református templom kertjében és a város több helyszínén parkrendezési munkálatokat végeztek. Elmaradhatatlan projektünk a prevenciós célzatú csikkommandó, melynek során a parkokat tisztították meg a fiatalok az eldobált csikkektől. Idén kiemelt feladat volt a Magyar Honvédséggel közösen végzett Hadisírgondozás és a Kéz a Mancsért Egyesülettel végrehajtott Kutyasétáltatás projektünk. A Záró programra is sok fiatal eljött, hogy beszámolhasson a napi élményekről, tapasztalatokról. Jó volt látni a megelégedett, örömtől csillogó arcokat. Méltó befejezése volt az esti DiCsi és Szer-Jam klubunk programja a napközben végzett önkéntes segítő munkának,mely kellemes esti együttlétet, leeresztő szórakozást kínált, a prevenció és a közösség építés jegyében. Tánctanulás és karaokezés nyújtott zenei szórakozási lehetőséget,de ezenkívül csocsó, pingpong és biliárd versenyt is rendeztünk, bemutatva a részt vevő fiataloknak a szer-telen szórakozás lehetőségeit.

Írta: Kozákné Ildikó
szolnok1
szolnok2

Szeretethíd 2015. Budapest-Budafoki Református Egyházközségben és Intézményeiben

Szeretethíd rendezvényen 2011 óta veszünk részt, évente bővülő helyszínekkel és alkalmakkal. Iskolánk, óvodánk és gyülekezetünk a 22. kerületi polgármesteri hivatal munkatársaival jól működő kapcsolatokat ápol, ennek köszönhetően, nyitó rendezvényünket Polgármester Úr vagy alpolgármester asszony jelenléte megtiszteli. Idén, a Reménysugár Habilitációs Intézet adott otthont megnyitónknak, ahol iskolánk 7. évfolyama, kb 40 gyermekkel évek óta rendszeres látogatója a Rehabilitációs Intézetnek, színvonalas műsort adott elő, középsúlyos fogyatékosok számára .A Kápolnában közös Miatyánk mondással fejeztük be a programot. Betegeik, saját készítésű ajándékokkal és nagy tapssal köszönték meg a szereplést. Református Iskolánkban idén, Fenyvesi Zoltán handbike maratonfutót hívtuk előadónak, aki beszélt életéről, céljairól, nehézségeiről és örömeiről, lelkileg feltöltve a résztvevőket.  Tanulóink Isten áldásával kezdték munkálkodásaikat, iskolalelkészünk pár buzdító szava után könnyen indultak a programokra. Ötödikes évfolyamunkból többen Duna folyópart, Háros – szigeten öko sétán vettek részt, hatodikosaink a tétényi művelődési ház muzeológusa szervezésében múlt-jelen között alkottak hidat, virtuális foglalkozás keretében. Elsőseink szivecskéket készítettek a leendő elsősök számára, ill. osztályterem, folyosó, udvar, iskola környéki rendezések, takarítások folyamatai zajlottak. 2015.-ben a kárpátaljai magyar rászoruló családok számára gyűjtöttünk, szülők és gyermekek közel 500 kg szárazélelmiszert adományoztak, amit Pál Sándor, Szeretetszolgálatunk elnöke személyesen szállított ki szociálpedagógusunk részvételével. Halacska óvodába több felsősünk segített ottani dolgozókkal együtt az intézmény kerítésének lefestésében. Ehhez kesztyűket, ecseteket, festéket önkormányzatunk rendelkezésünkre bocsát támogató segítségként. Minden évben közel ezer főt mozgat meg a Szeretethíd rendezvény környezetünkben, amiért Istennek hálatelt szívvel mondhatunk köszönetet!

Írta: Horváth Erika és Ábrahám Angéla
budafok

Szeretethíd – Hogyan építette a Kolozsvári IKE?

A Szeretethíd-Kárpát-medencei református önkéntes napok nevű rendezvény remek alkalom volt arra, hogy a Kolozsvári IKE önkéntesei megmutassák, hogy a szeretet nem anyagi dolgokból, pénzből vagy drága programok szervezéséből áll, hanem csupán törődésből, figyelmességből és vidámságból.  Május 30-án, szombaton, az önkéntesek úgy döntöttek, hogy a kolozsvári Diakónia öregotthonából néhány idős nénit és bácsit elvisznek a sétatérre, hogy szebb napjuk legyen. Mivel az idősek nem hagyhatják el az intézmény udvarát kísérő nélkül, ők lettek pár órára a kísérőik. A kirándulás délelőtt 11 órakor kezdődött, amikor a Diakóniától egy kisbusz indult a fiatalokkal és idősekkel a központi sétatér fele. Egy tágasabb füves téren, a fák között, letettük a székeket és körbeültünk. Röviden bemutatkoztunk fiatalok és idősek, majd gitárkísérettel keresztyén ifjúsági énekeket énekeltünk és egy rövid áhítaton vettünk részt. Áhítat után, mindenki elmondott magáról pár mondatot, így nem volt teljesen idegen a találkozás, majd sétáltunk egyet. Karöltve ment fiatal és idős a sétatéri tó fele, miközben egyre többet tudhattunk meg az idősek életéről, problémáikról, fiatalkori élményeikről, az egykori Kolozsvárról. Az idős nénikék annyira jól érezték magukat, hogy énekelni kezdtek régi bár, de jól ismert dallamokat. A kellemes séta után visszaindultunk a kisbuszhoz, visszakísértük őket az otthonba. Ott minden idősnek egy általunk készített könyvjelzőt adtunk át, azzal a reménnyel, hogy azoknak is szerzünk egy kis örömöt, akik egészségügyi okok miatt nem tudtak velünk jönni. Hálásak vagyunk Istennek, hogy effajta élménnyel gazdagított és engedelmével így építhettük mi is a Szeretethidat határokon túl és generációk között. Ugyanakkor köszönetet mondunk a koordinátoroknak és szervezőknek.

Írta: Schuller Ingrid
kolozsvar1
kolozsvar2

Ifjúsági ház takarítás és sportpálya előkészítés Kálnokon

Idén immár második alkalommal csatlakoztunk a Kálnoki IKE csoport tagjaival a Szeretethíd önkéntes akcióhoz. Örömmel töltött el az a tény, hogy értékelték a tavalyi Szeretethid alkalmával végzett munkánkat, és az egyre bővülő IKE csoport tagjaihoz, már többen csatlakoztak a gyülekezet és a presbitérium tagjai közül is hogy velünk együtt részt vegyenek a Szeretethídon. Az idei fő célunk a készülő sportpálya vizelvezető árkainak kiásása, és kővel való feltöltése volt, hogy majd utána rákerülhessen a salak-réteg is. Amig a fiúk az árkokból takarították a beomlott földet, azalatt a lányok is kerestek magukhoz való feladatot, és nekiláttak a helyi ifjúsági ház kitakarításának. Este, a munka végeztével Tóth Anna tiszteletes asszony, vacsorával lepte meg a lelkes társaságot, akik elhatározták hogy jövő pénteken ismét munkához látnak, addig amíg befejezik a pálya előkészítését a salakréteg elterítéséhez.

Írta: Dávid Ferenc
kalnok1
kalnok2

Jókedvvel végzett munka Kalotaszentkirályon

Lelkes kis csapatunkkal idén is bekapcsolódtunk a Szeretethíd programba, és közös nevezőre jutva elhatároztuk, hogy idén két alkalommal fogunk önkénteskedni tavalyi mulasztásunkat kárpótolva. Mivel a múlt hétvégi dátum többünknek sem volt alkalmas feladatunk végrehajtásához, ezért első akciónkat már hetekkel ezelőtt megszerveztük, május 8-án. Habár eleinte nem volt annyira  biztató a helyzet a létszámot illetően, rövid időn belül szép számban összegyűltünk és nagy lelkesedéssel vágtunk bele feladatunk elvégzésébe, mely közös célt szolgált. Imatermünk két felső emeletén szobák és fürdőhelyiségek vannak kialakítva, melyekre már nagyon ráfért egy kis tisztogatás, ezért a nőszövetséget megkímélve magunkra vállaltuk e feladat elvégzését. Tisztítószereket, rongyokat, porszívót ragadtunk magunkhoz és pillanatok alatt már égett is kezünk alatt a munka. Mindenki megkapta a saját feladatát, ezért kisebb fennakadások nélkül haladtunk a takarítással emeletről-emeletre, mígnem rövid idő alatt el is készültünk mindennel. Port törültünk, ablakot tisztítottunk, fürdőt takarítottunk, porszívóztunk, felmostunk, szőnyeget poroltunk és végül de nem utolsó sorban energiatartalékainkat is újratöltöttük egy kis nasival, melyet a tiszteletesasszony meglepetésként vásárolt nekünk. Annyira jól éreztük magunkat kis társaságunkban, hogy szinte nem is munkaként hanem annál inkább szórakozásként fogtuk fel önkénteskedésünket. Következő akciónknak habár nem szögeztük le még a dátumát, annyit mégis elárulhatok, hogy kitűzött célünk lesz lefesteni a fémkerítést valamint a padokat a parókia udvarán, melyeket az idő vasfoga nem kímélt az utóbbi években. Szívből reméljük, hogy a jó Isten kirendeli nekünk a kedvező időjárást , és ezáltal mi is tehetünk valamit a közjóért az Ő dicsőségére.

Írta: Kismihály Boglárka

 Hála az önkénteseknek Kamocsán senki nem fog megbotlani a járdán

Újra Kamocsán járunk. A jó hír pedig, hogy az út sima, a járdakockák szintben vannak, nem fogunk megbotlani! Május utolsó szombatján ismét összeverődött a lelkes csapat, hogy rálépjen a „szeretet hídjára“ és eltérve a „normálistól“ önként szolgálja a közösséget, tegyen valamit másokért, ezúttal pl. felújítson egy arra már erősen rászoruló járdaszakaszt. Most, mikor újra arra sétáltam, melegség töltött el, a szívemet átjárta a hála… Hálás vagyok azokért, akik meghallották a hívó szót, és eljöttek. Hálás vagyok az együttműködésért, a megértésért. Hálás vagyok munkakedvért, a vidámságért, a kézbe illő szerszámokért, az alapanyagért. Hálás vagyok az erős karokért, az újra és újra megfeszülő izmokért. Hálás vagyok a hozzáértő mesterért. Hálás vagyok az asszonyok szeméért, ami meglátja a tennivalót, ott is, ahol „nincs“. Hálás vagyok a tettekbe vitt gondoskodásért, a kéretlenül érkező ajándékokért. Hálás vagyok a lángért, az asztalra került ételért. Hálás vagyok a napsütésért, a felüdítő vízért. Hálás vagyok a türelemért, a talicskázó gyerekek kacajáért. Hálás vagyok a férfiak kitartásáért, az eltökéltségért, a kimerültség legyőzéséért. Hálás vagyok a jóleső fáradságért, a megszolgált pihenésért. Hálás vagyok a megteremtett lehetőségért. Hálás vagyok, hogy kiléphettünk önzőségünkből, és az Úr dicsőségére továbbadhattunk valamit abból a sok ajándékból, amit Tőle naponta kapunk.
Most pedig imádkozom… Uram, kérlek add, hogy legyen ez a szolgálat egy csírázásnak indult mag a szívünkben, hogy találjon termékeny talajra és fejlődhessen, áthassa életünket. Formáljon minket úgy, hogy természetessé váljon kilépni komfortzónánkból, Jézus nyomában járva, ösztönösen meglátni a segítségre szorulót, inni adni a szomjazónak, kezet nyújtani az elesettnek, vagy egy mosolyt a megtört szívűnek. Nyisd meg szívünket, hogy lássuk nem kell mindig nagy dolgokat véghezvinni, néha egy ölelés is elég annak, aki magányos, hogy észrevegyük és ne mulasszuk el megtenni, amire alkalmunk nyílik, és így világítsunk mindenkor lámpásaidként. Ámen.

Írta: Sukola Kinga
kamocsa1
kamocsa2

Negyed község megszépült az önkéntesek keze alatt

A 2015-ös évben egy napsütéstől ragyogó szombatot kaptunk Istenünktől arra, hogy gyülekezetünk, a Negyedi Református Egyházközség önkéntesei részt vegyenek szolgálatukkal egy nagy Szeretethíd „építésében”. Május utolsó előtti napjának reggelén még csak erejét gyűjtögette az égi tűzgolyó, amikor templomunkban nyolc órakor lélekben elcsendesedni gyűltünk össze, hogy az igazi, üdvözíteni is tudó Szeretetre hangolódjunk rá, és gyarapító áldást kérjünk úgy az egyetemesen elvégzendő, mint pedig az általunk vállalt szolgálatokra. Sionunk közepén egy kört alkotva rövid fohászt követően egy szívvel és egy szájjal mondtuk felolvasva Pál apostolnak a korinthusiakhoz (is) írt „Szeretethimnuszát”, majd annak igéivel, néhány igei gondolattal, az Úrtól tanult Imádsággal és az áldásmondással tarsolyunkban elindultunk, hogy nyolc férfi, és öt nőtestvérünk munkájával is szeretni tudjon. Nőtestvéreink falunk közterületein, a községi bérházakat övező virágágyásokba, valamint temetőnk bejáratához ültettek ki egynyári virágokat, férfitestvéreink pedig a halottasház előtti kerítést festették át. Külön öröm számunkra, hogy Református Egyházunknak az egységben megszépülő kezdeményezése immár harmadik éve Negyed község elöljáróságánál is kedvező fogadtatásra talál, amit falunk vezetése azzal is kifejez, hogy a személyi segédkezésen túl a kiültetésre kerülő virágokat, illetve a festéshez szükséges eszközöket hozzájárulásként az idei évben is Istenünk dicsőségére ajánlotta fel. Hálaadásra indít bennünket, hogy szeretetünk szerény szolgálata által, valamint a községünk és egyházközségünk közti egyetakarás gyümölcseként ismét szépülhetett környezetünk, a falunk, amelyben élünk. Tegye az Úr áldottá és mások számára is örömmel követendővé hitből táplálkozó, önzetlen szeretettel végzett szolgálatainkat a jövőben is.

Írta: Nagy Zsolt
negyed1
negyed2

A somorjai iskola kerítése új színt kapott

 Őszinte hálával Isten iránt a jó időért (is), és őszinte tisztelettel és köszönettel mindazok iránt, akik 2015. május 30-án részt vettek a SZERETETHÍD SOMORJÁN programunkban, jelentjük, hogy elfogyasztottunk közel 90 kg festéket, 80 liter gulyást és 15 pizzát, sokat nevettünk, és közben sikerült átfesteni a Somorjai Corvin Mátyás Alapiskola kerítését.  Gyönyörű lett!!! A becslések szerint közel 160-an voltunk. Istené legyen a dicsőség! „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” János evangéliuma 15, 16

Írta: György András
somorja1
somorja2

 Isten ege alatt együtt minden könnyebb

A Deáki Református Egyházközség-ben Isten kegyelméből a 2015-ös esztendőben került sor első, s reménységünk szerint nem utolsó alkalommal a Szeretethíd önkéntes program megvalósítására, melynek keretén bévül a helyi magyar tannyelvű óvoda udvarát tudtuk szebbé tenni. A munkálatokba gyülekezetünk idősebb és fiatalabb tagjain kívül az óvoda alkalmazottjai, s az óvodába járó gyermekek szülei is szép számban bekapcsolódtak, s már csütörtöktől (28-a) 2-3 testvér jelenlétében elkezdődött az eltervezett feladatok kivitelezése. Csütörtökön és pénteken az óvoda főbejáratánál lévő vaskerítés és vaskapuk rozsdátlanítására, majd alapozó festékkel való lefestésére, valamint az óvoda épülete mögött található közlekedési pálya füves területeinek lekaszálására, a kiálló vas- és beton-darabok és fatönkök eltávolítására került sor. Szombaton az előzetes várakozásokat felülmúlva összesen 43-an jelentünk meg a tervek megvalósítására, s reggel 8-tól délután 3 óráig tudtunk együtt egy közös célért összefogni. A szép számban megjelenteknek hála szinte egyidőben kezdődtek meg az eltervezett munkálatok. Így került sor a homokozó felújítására, -mely célra kb. 20 köbméter homokot lapátoltunk szét a homokozóban-, a járdák és kiskertek kitisztítására-rendbetételére, az előkészített vaskerítések és kapuk lefestésére, a beton-kerítések lefestésére mintegy 50 m hosszan, a kint lévő fa-játékok, hinták megerősítésére, újabb játékok alap-helyéül szolgáló beton leöntésére, a nagy területű közlekedési pályán lekaszált gaz összegyűjtésére és konténerbe rakására, valamint egy újabb trambulin összerakására. Munkálatainkat tíz óra tájékában egy pihenővel szakítottuk félbe a gyülekezet rektor-lakásában, ahol a frissítőket és az erre az alkalomra készített finomságokat fogyasztva a gyülekezet lelkésze általánosan ismertette a „Szeretethidat”, majd a Szentírásból a „szeretet-himnuszt” felolvasva még egy közös imára hívta fel az egybegyűlteket. Délután egy, fél kettő körül még egy tányér gulyás elfogyasztásával szakítottuk meg munkáinkat, s örömmel konstatáltuk, hogy Isten ege alatt együtt minden könnyebb, s az Ő áldásai nyomán akkor válunk igazán gazdagokká, ha elsősorban adni tudunk. Adni az időnkből, energiánkból, anyagi javainkból, szeretetünkből, -másokért, -másoknak. Reménnyel telve és szívünkben bizalommal várjuk a jövőt, a következő „Szeretethidat”, hogy ismét együtt legyünk felkiáltójellé, s hogy mint most is, úgy ezután is egyedül Istené legyen a dicsőség! Soli Deo Gloria!

deaki

deaki2

deaki3



Felsőörsön élelmiszert gyűjtöttek Kárpátaljára

Felsőörsön közel 600 kg tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a Kárpátalján élő rászorulók számára.

Írta: Pólus Ibolya

felsoors

Holland diákok szeretetből építettek a Szeretethídon

A határ túloldalán lévő Biharvajdán 21 hollandiai önkéntest vont be a Szeretethíd programba a Magyar Református Szeretetszolgálat. A Kampeni Református Építészeti Szakközépiskola diákjai egy hétig a falu diakóniai konyhájának felújításán dolgoznak.

Írta: Buzás Borbála

biharvajda

A szeretetteljes szolgálat öröme Mérában

Nagyon jelentőséggel bír az, hogy a gyerekeinknek megtanítjuk mit is jelent a szeretetszolgálat, hogyan tudunk segíteni közösségeink azon tagjain, akik szegények és segítségre szorulnak. Az önkéntes munka/szolgálat meglepően sok haszonnal jár, mint pl. önbizalom növelés, új képességek elsajátítása, csoport részévé válás, illetve képessé tesz arra is, hogy valamit vissza tudjunk adni a közösségeinknek. Az önkéntes szolgálat sok tapasztalattal jutalmaz meg. Ilyen az az öröm is, ami abból származik, hogy segíteni tudtunk valakin.
A Mérai Diakóniai központ hat első osztályos gyereke és két pedagógusa tapasztalta meg mindezeket azáltal, hogy bekapcsolódtak a Szeretethíd Kárpátmedencei önkéntes napok programjába.
A kis csapat meglátogatott a faluban három idős nénit, felajánlva segítségüket a ház körüli takarításban, ablaktisztításban és virágot is ültettek. A gyerekek énekekkel és versekkel lepték meg az időseket, majd érdeklődve hallgatták, amint régi képek és tárgyak segítségével elmesélték hogyan változott meg a falu az elmúlt 80 évben.
A gyerekek megtapasztalták, hogy egyszerű gyakorlatias tettek révén is pozitív hatással lehetnek mások életére, hiszen sikerült megörvendeztetni az időseket gyakorlati segítséget nyújtva számukra. A szolgálat nagy szerepet játszik és segít boldog gyerekek és egészséges közösségek fejlődésében. A szeretetszolgálatunk áldás lesz mások életében és ez által Istent magasztaljuk.

Írta: Veres Ilona Elaine

mera
mera2

Nagyhegyesen több helyszínen zajlott a szeretethíd építése

2015. május utolsó szombatján, Nagyhegyes immár harmadik alkalommal kapcsolódott a Szeretethídhoz. Második éve programunkat a Hajdúháti Hétmérföldes Értékteremtő, Értékmegtartó Projekt is támogatja. 45 gyermek és 25 felnőtt önkéntes együtt vett részt a közös hídépítésben. Az irgalmas szamaritánus bibliai történetéből indultunk ki, hogy a cselekvő szeretetet elmélyíthessük. A gyerekek öt csoportban vettek részt a különböző állomások feladataiban. Volt állomás, ahol a Véghné Kunkli Erika védőnő sokszínű, kreatív feladatokon át mélyítette el a balesetvédelmet a gyerekekben és az alapvető elsősegélynyújtás alapjait is elsajátíthatták az ifjú hídépítők. Máshol Dézsiné Székelyhidi Zsuzsanna viseletkészítő segítségével nemezelhettek a gyerekek. Ugyancsak az alkotó munkáé volt a főszerep, ahol Herczeg Tímea segítségével lehetett origami-virágokat készíteni. Később ezeket a virágokat vitték át a gyerekek az idősek otthona lakóinak. Balogh Mihály nagytiszteletű úr lufi állatok hajtogatására tanította meg a gyerekeket. Hegedűs Anita polgárőr irányításával, a biztonságos közlekedés jegyében kerékpáros ügyességi feladatokat lehetett végrehajtani. Bartha Éva segítségével pedig órásbuborékokat lehetett készíteni, a gyermekek nagy örömére. Az egyes helyszínekre fiatalok, szülők kísérték a gyerekeket. Közben a Nagyhegyesi Ifi Klub főzte a szabadban a bográcsos ebédet. A gyülekezeti tagok pedig 300 palacsinta készítésével kedveskedtek. Ebéd után polgárőri vezetéssel a gyerekek átvitték a készített papírvirágokat a helyi Idősek otthonába. A bibliai történethez kapcsolódó dalt elénekeltük az időseknek, majd a gyerekek átadták a készített virágokat. Minden évben olyan jó érzés a gyerekek természetes, őszinte kedvességét látni, amivel az idős emberekhez fordulnak ezeken az alkalmakon. Örömmel jelenthetjük ki, hogy az idei Szeretethíd alkalmával Nagyhegyes ismét sok embert elérve, gazdag struktúrával járult hozzá a hídépítéshez. Minden résztvevőnek, segítőnek köszönjük a „hídépítést”! Köszönet a Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskolának is, hogy számunkra helyszínt biztosított. Valljuk, csak így együtt, egymást segítve lehetett a napunk ilyen teljes!

Írta: Agárdi Lajos
nagyhegyes1
nagyhegyes2
nagyhegyes3

 


Törökszentmiklóson is folyt a közös munka

Törökszentmiklóson a Bethlen Gábor Református Általános Iskola és Óvoda tanulói és tanárai a Szeretethíd keretein belül a helyi temető rendbetételét tűzték ki célul.

Írta:Szabóné Csökmei Edit
torokszentmiklos

Senki sem véletlenül csatlakozik a Szeretethídhoz

A lakásom melletti buszmegállóban láttam meg az összefogásra hívó plakátot. Rögtön megérintette a szívemet és jelentkeztem az együtt végzendő szolgálatra, bár vallásom szerint keresztény vagyok. Ezt nem említettem, mert nincs jelentősége az együttműködésben, és milyen véletlen! Tudjuk, hogy az Isteni Gondviselést nevezik sokszor az emberek véletlennek, május 29-én, pénteken lettem beosztva a kedves Csenki Zsuzsa csoportjába, akikkel a Máltai Szeretetszolgálat Idősek Otthonát kerestük fel. Még napokig éreztem utána is a pozitív energiát, amit ott kaptam.

Írta:Dr. Gróf Bethlen Istvánné, Éva
budai1

Családi nap és háztakarítás Tiszaföldváron

A Szeretethíd során idén két nagyobb projektbe csatlakoztunk be. A gyülekezeti Családi napunk (kb. 130 résztvevővel) előkészítése és a háttérmunkák lebonyolítása a Szeretethíd résztvevőire hárult jún. 6-7-én. Valamint egy önhibáján kívül, deviza adósság csapdába jutott két kiskorú gyermekes családon segítettünk. A házukra rátette kezét a bank. Kevés pénzből egy nagyon romos házat vettek meg, amibe mihamarabb szeretnének beköltözni. Ennek a háznak a kitakarításában segédkeztünk a gyülekezet tagjai a helyi Hajnócy József gimnázium kollégistáival, akik tavaly is részt vettek a Szeretethíd programunkban. Nagyon hatékony munkát végeztünk pár óra alatt.

Írta: Szász Zoltán
tiszafoldvar1
tiszafoldvar2

Orosházán a szeretet hídjait sokféleképpen építették a diákok

Mi itt Orosházán hidakat építettünk szeretetből a családtagok, osztályok között. Kupakgyűjtéssel hidat építettünk egészséges gyermekek és a helyi kórház gyermekosztályának kis betegei között. Építettünk hidat fiatal és idős között az idősek otthonában való színdarabbal, amellyel a hajléktalan szálló lakóit is megörvendeztettük. Múlt és jelen közötti hídverésünk része volt elhunyt lelkipásztorok, Nagy Gyula múzeumigazgató és Dr. Hegedűs István egyetemi tanár sírjának felkeresése és gondozása. De gondoltunk az állatmentő állomáson lévő állatokra is. És nemcsak lelkünket gondoztuk ezekkel a programokkal, de takarítottunk közvetlen környezetünkben is: osztálytermekben, udvaron, szertárakban. Egy kicsit besegítettünk az iskolai konyhán. És nem utolsó sorban a technika segítségével határok nélkül beszélgethettünk a vajdasági Szenttamáson élő diákokkal. Reméljük, diákjainknak életformává válik a Szeretethíd mottója: „Mozdulj, segíts, szeress!” Így leszünk/lehetünk felkiáltójellé!

Írta: Szalkayné Erzsébet
oroshaza1

„Szeretethíd …. Nagy volt a meglepetés mikor Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kis tanulói meglátogattak bennünket. Apró gyerekek jöttek hatalmas szívvel, tele kíváncsisággal … Odint azonnal ki is kérték a kórházból, egy sétára … Mi rábíztuk Odinra a kérdést, hogy akar- e menni , szerinte ez nem kérdés … gyerekekkel bárhová. Ezek után történt az amitől elállt a szavam, gombóc lett a torkomban …a kis mosolygó „haramiák ” közölték,hogy a fagyi pénzüket elhozták, hogy gyógyítsuk meg Donart ,Odint és minden kutyusunk kapjon valami finomat … ! Hát nem tudtam másképp, csak elcsukló hangon megköszönni.  Gyerekek maradjatok ilyenek, és akkor nem lesz baj a jövővel!”

Írta: Állatmentő Alapítvány
oroshaza2

Egy csodás nap önzetlen fiatalokkal

Immár második éve vehettünk részt a Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napokon a társaimmal. Az idei évben bővült az önkéntes csapatunk 3 lelkes fiatallal reméljük, jövőre csatlakoznak még a kis csapatunkhoz. Mi már a próbánál tudtuk, hogy szuper délutánunk lesz, ennek ellenére természetesen meg volt bennünk az egészséges drukk illetve izgalom, hogy vajon minden megy-e úgy ahogy azt elterveztük. Két dallal készültünk, az egyik Halász Judit : Mindannyian mások vagyunk, a másik pedig már a tavalyi szeretethíd után himnuszunkká vált a Bojtorján : Összetartozunk. Szerencsre a Szántó János idősek otthonába látunk el, azzal a céllal, hogy szebbé tegyük az ott lakók sorsát, valamint nekem sajnos van ebben az intézményben fiatal hozzátartozóm, ezért is választottuk ezt helyszínként. Korábbról már ismertek minket, hiszen Isten kegyelméből, immáron harmadik éve, hogy meglátogatjuk őket karácsonykor, valamint húsvétkor. Megérkezésünkkor a fenti részleg épp a csendes pihenőjét töltötte, ez viszont nem akadályozott meg minket abban, hogy már lent az udvaron lévőknek is elénekeljük a dalokat, valamint minden éneklést imádsággal zártunk. Gyülekezetünk lelkipásztora Estók István elmondott egy igét, aztán közösen elimádkoztuk az Úr Jézus Krisztustól tanult imádságunkat, Miatyánkot. Felemelő érzés volt látni az örömöt az arcukon, a meghatódottság valamint az öröm könnycseppjei ott csillogtak a szemükben. A kis műsorunk még a látogatóknak, valamint az intézményben dolgozóknak is tetszett, amit tapssal és köszönömmel jutalmaztak. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ennél nagyobb elismerés nem is kell, mint ennyi boldog, és hálás tekintetek hozzátartozók, lakók, és nővérek részéről egyaránt. Kérem Isten áldását Lelkipásztorunk, és családja, valamint a csapatom minden egyes tagjának életére, hogy még sok ilyen felemelő és szívet-lelket melengető műsorral készülhessünk. Hiszen ez nekünk semmiség, de nekik egy új élet egy új remény kezdete.

Írta: Bálint Brigitta
legyesbenye1
legyesbenye2

Ifjúsági Szeretethíd Szentjobbon

Szorgos fiatalok gyűltek össze június 6-án, szombat délelőtt a szentjobbi református gyülekezetben. Az Ifjúsági Szeretethíd nevű önkéntes program keretében 25 fiatal tevékenykedett az egyház érdekében. A Szeretethíd-trikók kiosztása után Fábián Tibor lelkipásztor elmondta a feladatot: egy nagyszabású, 8 napos gyülekezeti rendezvénysorozat és vendéglátás után rendet tenni a gyülekezeti házban, és visszajuttatni a kölcsönkért asztalokat, padokat a tulajdonosoknak. Nagy buzgalommal láttak neki kicsik és nagyok a feladatnak. Szeretethíd-trikókban hordták a falu utcáin a kölcsönkért padokat és asztalokat. Ezt követte a termek rendbetétele, a bútorok visszaállítása az eredeti állapotba. A szervezésben segédkező ifisek közben vizet és üdítőt osztottak a szomjazóknak. Két és fél órás kemény munka után minden tárgy visszakerült a gazdájához, a gyülekezeti termek pedig ismét régi arcukat mutatták. Az elvégzett munkát követte a jól megérdemelt szórakozás, mégpedig csocsózás formájában. A három órás együttlét fagyizással, ajándékosztással és imádkozással zárult. A szentjobbi gyülekezetnek egyébként idén ez volt a második Szeretethíd alkalma. Márciusban ugyanis egy kis csapat a helyi elhanyagolt zsidó temetőt takarította ki önkéntes munkájával.

Írta: Fábián Tibor
szentjobb1
szentjobb2

A nagykanizsai önkéntesek is örömmel vettek részt a Szeretethídon

Nagyon nagy öröm számunkra, hogy részesei lehettünk egy ilyen grandiózus összefogásnak, mint a Szeretethíd.  A Nagykanizsai Református Egyházközség önkéntesei nem először jelentkeztek erre az akcióra. Idei feladatként a templomunk környékének aprólékos és időigényes szépítési, takarítási munkálatait végeztük el. Minden hasonló alkalmat igyekszünk megragadni arra, hogy ezek a közös tevékenységek egyben csapatépítő jelleggel is szolgáljanak. Éppen ezért, a résztvevőket egy kis szeretetvendégséggel leptük meg. A munkaterületét és a segítőtársait, ki-ki saját kedve szerint választotta meg, így a program egész ideje alatt jókedvűen és viccelődve dolgozott mindenki.

Írta:Gaál Éva
nagykanizsa1
nagykanizsa2