2016. május 20-án, pénteken a Szepsi Református Egyházközség Felvidéken két programmal kapcsolódott be a “szeretethíd” építésébe. A helyi Szent Erzsébet Idősek otthonában 14.00 órától 4 hittanos és egy konfirmandus és egy felnőtt résztvevővel 15 idős embert látogattunk meg, énekekkel, igeolvasással, igei köszöntéssel és igés könyvjelzővel ajándékoztuk meg őket. A gyülekezet két asszonya süteménnyel, pogácsával kedveskedett a lakóknak és ápolóiknak. 16.00 órától a helyi köztemetőben kb. 10 résztvevő vállalta fel a kb. 8 kevésbé gondozott, hozzátartozók nélküli sírok megtisztítását, rendbetételét. A sírok többnyire volt református lelkészek, kántor, és családtagjai sírjai, de volt közöttük római-katolikus is, aki a város krónikása volt egykor. Végül 18.30 órakor rövid áhítattal zártuk a szeretethíd építését a református templomban.
A résztvevők örültek a szeretethidas pólóknak, az idősek a kedves látogatásnak és a gyerekek jelenlétének, s mindannyian az elvégzett munka látható eredményének. SDG!
Írta: Molnár Árpád
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore information