A Bánrévei Református Egyházközség tagjai idén először csatlakoztak a Szeretethídhoz. Egy testhezálló feladat mellett döntöttünk az első alkalommal, hiszen Bánrévén eddig is több gyülekezeti tagunk vett részt az idősek látogatásában. A május 21-ei alkalom ideális lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy mások is bekapcsolódjanak ebbe a fontos misszióba. Így az elmúlt szombat délutánján nyolcan gyűltünk össze a templom előtt, hogy az Ige útmutatását és a Szentlélek vezetését kérve indulhassunk el két fős csoportokban idős, egyedülálló, vagy éppen beteg testvéreinkhez. Minden meglátogatott testvérünknek kedveskedtünk egy kis ajándékkal, és az Evangélium üzenetével igyekeztünk őket bátorítani, vigasztalni, megszólítani. Istené legyen a dicsőség.

Írta: Szoboszlai Miklós