Bátyút is elérte a Szeretethíd. 2016. május 21-re nagy erővel készült Bátyú lakossága. A gyülekezetben többször is hirdettük, hogy a régi temetőt szeretnénk kitakarítani ezen a napon. Csatlakoztak a gyülekezetünkhöz a polgármesteri hivatal dolgozói és a helyi KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) tagjai is. Mintegy 90 ember volt jelen, kaszákkal, motoros kaszákkal, láncfűrészekkel, metsző ollókkal, villával, gereblyével, de még kistraktorral is. Külön öröm volt számunkra, hogy a jelenlévők közül mintegy 25 gyermek volt. A nagy melegben a frissítő ivóvizet a gyülekezetünkbe járó vállalkozók állták, a gyerekek pedig fagylaltot is kaptak. Ebédre a gyülekezet asszonyai 40 liter bográcsost főztek, amit a parókia udvarán fogyasztottunk el testvéri egyetértésben.
A nap folyamán kivágtunk több kiszáradt veszélyes fát, összegyűjtöttünk két teherautó szemetet, és kitakarítottunk mintegy fél hektár bozótot. Munkánk eredménye képen a temető rendezett, átlátható lett, a közös munka pedig igazi közösséget kovácsolt belőlünk. Megmutattuk a körülöttünk élőknek, hogy összefogással tudunk tenni Isten országa építéséért.

Forrás: wikimapia.org