A Debrecen-Bánki Református Iskola csapata nagyrészt elvégezte azokat a kitűzött célokat, amiket teljesíteni szerettünk volna ma, a többi az időjárástól függ, ha sikerülnek azok a feladatok is, utólag még csatolom.
1., 5. és 6.osztály az intézményünk nappali ellátójában lepte meg kedves műsorral, versekkel, énekkel, az idős embereket. A 2.osztály kókuszgolyót készített nekik, amit a műsor után adtak át, és mivel annyira belejöttek a másodikosok a sütikészítésbe, még lehetőségünk volt az iskola összes tanulóját, dolgozóját is megkínálni, akik szintén a Szeretethíd önkéntesei voltak ma.
A 3. osztályosok intézményünk bölcsődéjét szépítette, a kis kopott faházikót csiszolták le, hogy amikor az esős időnek vége, le tudják festeni. A 4.osztályosaink az iskolától 20 percre található templomromhoz mentek el, hogy megtisztítsák a területet a szeméttől. A 7-esek pedig kigyomlálták a virágágyásokat, valamint a mai bolhapiachoz ők rendezték el az árusok asztalait. Úszással és futással szeretnék a sportolni szeretők felhívni a figyelmet a segítségre szoruló gyerekekre, van köztünk kerekes székes is, ha megengedi az idő, 3-kor indul a futás, ennek képét utólag csatolom.
Áldás, békesség!

Írta: Kósa Zsuzsanna