SZERETETHÍD 2023, azaz emmausi útszépítés
A Kárpát-medencei Református Önkéntes Program keretében a kecskeméti gyülekezeti tagok a Hajnalcsillag Tanodásokkal közösen indultak el Kecskemétről a Nyárlőrinci erdőben álló Emmaus-házhoz. A gyaloglás során összegyűjtöttük a szelektív hulladékot, megszépítve ezzel a földutat. Útközben a frissítőpontokon megpihenhettünk, és együtt énekeltük az emmausi tanítványok dalát:
„… Maradj mindig velünk, ha útra kelünk! Őrizd életünk mindenkor!”
Az Emmaus-házba érkező fáradt útszépítőket a gyülekezet szeretetvendégséggel várta: Nagyon jól esett mindannyiunknak a szendvicsebéd és a finom sütemények. Hazaindulás előtt Laczay András lelkipásztor Isten Igéjét tette a résztvevők szívére:
„Fogta az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt.” I Mózes 2,15
Fontos, hogy ne csak ezen az egy napon őrizzük a ránk bízott „Kertet”, hanem bármikor legyünk készek vigyázni Isten teremtett világára és egymásra.