Legyetek felkiáltójellé! – hangzott a Magyar Református Szeretetszolgálat felhívása.
Ez a mondat indított el mindent a Gégényi Gyülekezetben is. 2011. május 20-án, péntek reggel nyolc órától folyamatosan érkeztek a presbiterek, gyülekezeti tagok és az Immánuel Idősek Nappali Otthonának ellátottai és dolgozói. Mindenki hozott valamit: ki virágot, ki facsemetét, ki egy kapát, ki gépeket, ki a két kezét, de amit valamennyien odavittünk, az a szívünk volt. S szinte „észrevétlenül” elkezdődött a munka. Férfiak és nők együtt dolgoztak azon, hogy a községünk központjában álló Idősek Nappali Otthonának az udvara megújuljon és megszépüljön. A kiöregedett fák kihúzása és a tereprendezés után következett a reménységet szimbolizáló csemeték és virágok elültetése. Így rövidesen virágos sziklakert emelkedett az udvaron, és az ablakokban is megjelentek a muskátlik.
Templomunk díszkertjében is pótoltuk a kiszáradt tujafákat, hogy szép és harmonikus környezet fogadja az Istentiszteletre érkezőket.
Gyülekezetünk első alkalommal építette a tevékeny szeretetet hídját, de hamar ráébredt mindenki arra, milyen erő létezik a közös munkában és a végeredményben való gyönyörködésben. Valaki őszintén meg is jegyezte, hogy reggel még azt gondolta: ültetünk néhány fát, és aztán mindenki megy a dolgára. Nem így lett. Egészen délig munkálkodtunk, majd együtt megpihentünk, és a zsoltáros szavaival összegeztük az elvégzett feladatokat: „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,17). Mindez úgy üdítette fel lelkünket, mint a hűsítő víz és a különféle sütemények a testünknek. Így épült meg gyülekezetünkben is az a híd, melyet a szeretetteljes együtt munkálkodás hoz létre.

 Koncz Zsolt, gégényi lelkipásztor