A Szóládi Református Egyházközség már sokadik alkalommal kapcsolódott be a Szeretethíd akcióba, és ezzel együtt élte át a közösségi cselekvés örömét és csodáját. Évről évre felnőttek és gyermekek is bekapcsolódnak ebbe a szolgálatba, és együtt mutatjuk meg, hogy milyen felemelő is együtt lenni és közösségi cselekvésben részt venni. Az idei évben gyülekezetünk a nyári szálláshelyének berendezését és kitakarítását, valamint gyümölcsösünk fáinak megtisztítását, kiszáradt fa kivágását tűzte ki célul, és valósította meg 16 főből álló csapata.

Nagy öröm számunkra, hogy a szálláshelyünk rendbetételével készülhettünk a nyári időszakra, amikor gyülekezeti csoportok, családok érkeznek hozzánk nem csak testben, hanem lélekben is pihenni, feltöltődni.

Köszönjük, hogy ismét részesei lehettünk a Szeretethíd építésének!