Pénteken a Zempléni Általános Iskola kerítésének felújítása folytatódik, amit az elmúlt évben kezdtünk el. Szombaton a hittanos gyerekekkel meglátogatjuk a gyülekezetünk idős tagjait, élelmiszercsomaggal és egy kis műsorral szeretnénk kedveskedni számukra.
Beszámoló:
Nagyon döcögősen indult az eddigi legfázósabb Szeretethídunk, hiszen péntek reggel jókora eső zúdult településünkre, ami az előrejelzések szerint egész napos lett volna, de az Úr 9 órától megkönyörült rajtunk és belevághattunk a Zempléni Általános iskola még kb. 50 méter felújításra szoruló kerítésének. A szorgos kezeknek köszönhetően délután 5 órára végeztünk is vele, amely után jól esett a frissen elkészített babgulyás.
Szombaton az óvoda kerítésének felújítása zajlott, drótkefézéssel majd különböző színű festékekkel varázsoltuk vidámmá és változatossá az óvodás gyerekek nagy örömére.
A délután során a már jól bevált és a hittanos gyerekek által várva várt program következett. 12 idős testvérhez látogattunk el, akiknek egy kis élelmiszer csomagot vittünk és egy hálaadó dallal csaltunk könnyeket a szemekbe. A ,,zengjen hát a hálám” című dalt gitárral kísérte a Sárospataki Református Gimnázium végzős tanulója.
Hálát adok az Úrnak az elvégzett munkákért, a segítő kezekért, az éneklő ifjúságért és a ,,megengedő időjárásért”.
Szemét gyűjtés községünkben Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore information