Első alkalommal rendeztük meg Fornoson a Szeretethidat, talán ez volt a különleges is benne. Összesen 15-en vettünk részt ebben a programban. 13 fiatal, illetve két presbiter testvérünk, akik szintén fiatalos lendülettel vetették bele magukat a munka sűrűjébe. Így néztünk hősiesen szembe a tűző Nap melegével és a reánk váró feladatokkal, amiből volt bőven.
Reggel 9 órakor a gyülekezeti teremben egy áhítattal indultunk a napnak. Isten igéje biztatott bennünket az 1Kor 15, 57-58-ból. Fő üzenete: …a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” Ezt követően megbeszéltük, hogy ki hová fog menni, milyen feladatokat fog vállalni. S amikor már mindenki tudta, hogy milyen munkába fog beállni, felvettük a pólókat s készítettünk egy közös csoportképet az elindulásról.
A lányokból álló kis csapat megkapálta a községháza előtt lévő virágos kiskertet. Néhány fiatal elindult a buszmegálló irányába, hogy egy meszeléssel felfrissítsék a megállóhely falait. Ez idő alatt a presbitertestvérekkel kicseréltük a templom előtt lévő padokon a léceket, amelyet aztán a lányok újrafestettek. Eközben egy másik kis csapat elindult a temető felé, hogy ott is újrafessék a bejáratnál lévő vaskapukat.
Annyira belemerültünk a munkába, hogy az ebéd is kimaradt, mert senki nem szerette volna félbehagyni a munkáját. Minél tovább dolgoztunk, annál inkább kedvet kaptunk, mert láttuk az eredményt. A templomot körülvevő padokkal szemben virágokat ültettünk. S majd, amikor már lassan mindenki elkészült a munkával, kíváncsian indultak el a buszmegálló felé, s örömmel látták hogy az különös módon megszépült. A fiúk, akik ügyesen végeztek a meszeléssel, elkezdtek virágos mintákat festeni a falakra, s ezt látva mindenki kedvet kapott az ötlethez, s hozzátett egy-egy ecsetvonást az egyre szépülő régi épület falára. Erre felfigyeltek a falubeliek is. Sokan megálltak, elcsodálkoztak, a legtöbben megdicsérték az ötletet és annak kivitelezőit. Sőt, az emberek örömmel figyelték, hogy a buszmegállón a falu neve is fel van tüntetve (szép magyar betűkkel).
Amikor mindezt magunk mögött hagyva elindultunk, nagy léptekkel vettük az irányt a parókia felé, ahol kezdetét vette a szalonnasütés. Már mindenki nagyon várta, hiszen az ebédet be kellett pótolni. Vacsorát követően, mielőtt mindenki hazatért volna, együtt adtunk hálát Istennek, hogy erőt és kitartást adott számunkra, s megengedte látnunk, a munka eredményét.

Írta: Barta Attila