A Szeretethíd program során közösségünk többféle szolgálatra készült. A tervek szerint az önkéntesek három csoportban végezték volna feladataikat: az egyik csoport a helyi temetőkertben a volt református lelkészek és tanítók sírjait tette volna rendbe, a másik csoport az elhagyatott sírok gondozását, valamint a temető területének megtisztítását vállalta, míg a harmadik csoport a község idős lakóinak meglátogatását tervezte.
Az időjárás azonban közbeszólt: az eső miatt a szabadtéri munkálatokat nem tudtuk megvalósítani. Ennek ellenére a program nem maradt el, hiszen az idősek látogatása megvalósult, és különösen áldott alkalommá vált.
Az önkéntesek felkeresték a település idős lakóit egy kis figyelmességgel. Beszélgettek velük, meghallgatták történeteiket, és igyekeztek figyelemmel, szeretettel jelen lenni az életükben. A látogatás nagy örömet jelentett az idősek számára, akik hálával fogadták a törődést és az együtt töltött időt.
A találkozások során megerősödött bennünk, hogy a személyes jelenlét és a figyelem milyen fontos érték, különösen azok számára, akik gyakran magányosan töltik mindennapjaikat. Bár az eredeti terv részben módosult, a program így is betöltötte célját: hidat épített generációk között, és lehetőséget adott arra, hogy szeretettel forduljunk embertársaink felé.
Gyülekezet udvarának karbantartó munkálatai Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore information