A Szeretethíd 2016 akcióprogram Litéren megrendezett Litéri 7 próba elnevezésű alkalmán a Csolnoky Életmentők csapata is részt vett Székelyné  Bonyár Katalin vezetésével. Az alkalom célja egy önkéntes alapon szerveződő játékos közösségi nap volt, valamint élelmiszergyűjtés a rászorulók, adománygyűjtés a Litéri Iskoláért alapítvány számára. A Csolnoky Életmentők az elsősegély próba vezetését, a játékban való aktív csapatrészvételt és élelmiszer adományukkal a rászorulók segítését is felvállalták. Kiváló szakmai felkészültségükkel, teljes odaadásukkal minden résztvevő előtt bizonyították, hogy foglalkozásukat nemcsak szakmaként, hanem hivatásként élik meg, s az embertársaikért érzett szeretet a fő mozgatórugójuk. Azt hiszem, hogy méltán képviselték a Csolnoky Ferenc Kórház minden elhivatott életmentő munkatársát!

Írta: Farkas Csaba