A Budai gyülekezet zenés-énekes csoportja évről évre meglátogatja a Szent Imre kórházat is, ahol mindig szívesen fogadják a Szeretethidas szolgálatot. A csapat idén több, kb. 30 főre bővült: többen csatlakoztak a kelenföldi gyülekezetből és külsős jelentkezők is voltak profi népzenészek személyében. A kelenföldi és külső kelenföldi gyülekezetből többen vállaltak beteglátogatást, az ifis csapatuk pedig első szeretethidas részvevőként Baintner Fanni vezetésével zenés szolgálattal kapcsolódott a programhoz. A keresztény dalok és a népzene egymást kiegészítve különleges hangulatot varázsolt az osztályra. A lábadozók nagy szeretettel fogadták a lelkes csapatot. Ahogy egy kedves néni mondta, “olyan szépen szól az ének, hogy szinte sugárzik a melegség”. Ha csak rövid időre is, de sikerült pár percig egy kis örömöt csempészni a kórház falai közé. Elhangzott a 25. Zsoltár zenés változata gitárkísérettel, és együtt énekeltük: “Több erőt, több szeretetet…” amire a betegeknek, időseknek leginkább szükségük van. Meghatódva indultunk haza. Baintner Fanni szerint “nagyon jó, hogy a fiatalok ilyenfajta szolgálatban is részt vehettek. Szerettünk volna örömet okozni, és örömet átadni a dalainkkal, és egy-két arcon úgy láttuk sikerült is. Annak ellenére, hogy spontán alakultak, szerveződtek a dolgok, áldott alkalomban lehetett részünk, mely bennünket is épített és elgondolkodtatott az életről.”  Nem csak adni sikerült, hanem rengeteget kedvességet és szeretetet is kaptunk, méltó lezárása volt ez a pénteki napnak. Ez úton köszönjük a kórház lelkészeinek (Háromszéki Botond, Sepsi Krisztina) a szervezést, a kelenföldi gyülekezetnek a beteglátogatást, a Budai gyülekezet és a kelenföldi Ifi zenés szolgálatát, és a zenészeknek az együttműködést: Szerencsi Szilvia (citera), Héjja Balázs (citera), Bruder Emese (népi ének). Reméljük, hogy hamarosan lesz folytatás!

Írta: Cseke Lilla