A Tiszanagyfalui Református Gyülekezetben a Szeretethíd program keretében szalonnasütő helyet alakítottunk ki. Gyülekezetünk néhány szakembere építette a szalonnasütőt, a fiatalok terítették szét a kavicsot, valamint többen is részt vettek a smaragd tuják elültetésében. Emellett egy kicsit rendbe tettük a templomkertet, hulladékgyűjtéssel, és játszótéri elemek festésével járultunk hozzá környezetünk szebbé tételéhez. A programon közel negyvenen vettek részt. A legfiatalabb 1 éves, a legidősebb 82 éves volt. A munkás órákat követően felavattuk kipróbáltuk a szalonnasütőt, és közösen megebédeltünk.

Írta: Andrássy Gergely