Bodrogolasziban mindkét napra volt feladat betervezve. Az első nap már évek óta a Bodrogolaszi Rugógyártó Kft. és a cég dolgozóinak támogatásával valósul meg. Szokás szerint több ponton zajlott a munka. A népes lelkes csapatunk az óvodaudvaron árnyékolót épített, lefestettük a játékokat, az orvosi rendelőnél a kerítést, valamint a templomkertben fakivágásra került sor.

Még az eső sem szegte a kedvünket, igaz pont ebédidőben kaptuk az áldást, lehet ha nem esik, még most is dolgoznánk. Azt, hogy milyen fanatikus Szeretethidas tagok vannak, az bizonyítja, hogy fél hatig dolgoztunk, amíg elkészült a betervezett munka.
Szombaton festésre került a játszótér egy része, gyomláltunk az óvoda előtti parkban, valamint a temetőn a lelógó faágakat vagdostuk le, és gyűjtöttük egy csomóba. Csodálatos ebédünk volt, mert élőben hallgattunk dicsőítő dalokat. A nap fénypontja a szokásos program, a hittanos gyerekekkel és Szoták Ricsivel, aki gitáron kísért minket, ahol az időseknek vittünk élelmiszer csomagot és énekeltünk két ifjúsági dalt. A járvány miatt a helyi egészségügyi dolgozókat, ápolókat is meglátogattuk a gyerekekkel, köszönetünk és hálánk jeléül vittünk egy kis ajándékot és nekik is énekeltünk.
Köszönetet mondok a sok támogatónak, akik közel 350.000 forint értékben támogatták az idei Szeretethidat, valamint a kétkezi munkásoknak, gyerekeknek, akik idejüket, erejüket nem sajnálva járultak hozzá ehhez a hatalmas munkához, amelyet elvégeztünk. Büszke vagyok mindenkire.
De elsősorban hálát adok az Úrnak, hogy erőt, egészséget, jó szívet és tűrhető időjárást adott a 13. Szeretethíd lebonyolításához.
SOLI DEO GLÓRIA