Óriási összefogással a nyírmeggyesi reformátusok is részt vettek 2015. május 30-án, szombaton a Kárpát-medencei SZERETETHÍD önkéntes nap programon. Minden korosztály képviseltette magát: hittanos, konfirmandus, ifjúság, Presbiterium, gyülekezeti tagok, asszonyok és férfiak. Nyolc órakor áhítattal kezdtünk. Isten Igéjét a bibliaolvasó kalauz szerinti napi Igéből olvastuk az 1. Mózes 11-ből: az emberi összefogás ma is oda vezethet, mint Bábel tornyánál. Isten Szentlelke tud gyülekezetté, élő közösséggé egybe szerkeszteni bennünket. Erre várunk, ezért imádkozunk és vagyunk együtt ezen a napon is. 25 fővel rengeteg mindent el tudtunk végezni: szőlőkötözés és kapálás, a parókiakert rendbetétele, a gyülekezeti ház előtető szerkezetének lefestése és új cserepes lemez felszerelése, a gyülekezi ház bejárati ajtajának lefestése, külső villanyszerelés, a játszótéren az elkorhadt rész kicserélése és az egész lekenése, sörpad garnitúrák és a kerti pad lekenése, bejárati kiskapu megszerelése, favágás körfűrésszel, a góré kitakarítása és a hátsó udvar rész rendbetétele, törmelékek elégetése.  Délre az asszonytestvérek ízletes ennivalót főztek és volt még hozzá otthonról hozott finom házi sütemény is.  Este 19 óra után fejeztük be a munkát. Jó kedvvel, sok nevetéssel, pontos szakértelemmel végeztük a dolgainkat Isten Országának építésére, az anyaszentegyház épülésére!

Írta: Pótor László