Nagy örömünkre, népes volt a SZERETETHÍD-közösség 2020.október 10.-én, Óbecsén a Zöldfás utcai szórvány gyülekezetben, a Református és Evangélikus kis templomban, mely 2021. lesz 125 éve, hogy ellenáll minden támadásnak az Úr kegyelméből.

Tucatnyi lelkes református hívőközösségünket ezúttal a temerini 54.számú Szent Illés cserkészcsapatból egy őrsnyi cserkész, valamint az Óbecsei-alakuló-cserkészcsapat segítette önkéntes munkával. Kissé romos templomunkat és környékét takarítottuk, valamint a kerítés falát festettük át. Az idei Szeretethíd abban IS különbözött az eddigiektől, hogy az utcán sétálva megállt két leány és felajánlották segítségüket!- végig ott voltak velünk! SDG „mert tiszta szívvel, önként adakoztak az Úrnak” 1Krón 29,9 

Felajánlásból egy bográcsnyi gulyás is készült, mellyel megvendégelhettük az önkénteseket. Nagy szeretetben és vidám hangulatban telt a szombatunk, Mennyei Atyánknak ajánlva mindezt! „a jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten” Zsid. 13,16

 Isten bő áldása legyen életükön, tartsa meg mindnyájukat erőben és egészségben!

Írta: Óbecsei Református Gyülekezet