Már elmondhatjuk, Istennek hála, aktív részesei voltunk a Szeretethíd nagy családjának.
Valamint, hogy most is megállta helyét a jelentkezéskor leírtak, miszerint habár gyülekezetünk nagyon kicsi, csak 63 főt számlál a választói névjegyzék, s az Istentiszteletre járók száma is kevés, átlagban 25 fő. Azonban az a tapasztalat, hogy a templom körüli munkák nagyon jó közösségépítő, mélyítő alkalmak.
És valóban a konfirmációra készülve a fiatalok bevonása új színt hozott ebbe a tevékenységbe, s lehetőséget adott a konfirmandusoknak, hogy a gyülekezet tagjaival a nagy nap előtt oldott hangulatban ismerkedhessenek meg, kerüljenek közelebb hozzájuk. Hiszünk abban, hogy a közös munka formál és összeköt. Reményeink szerint ez az együtt végzett szolgálat segíti a fiatalokat abban, hogy könnyebben megtalálják helyüket a gyülekezet közösségében, és természetes módon kapcsolódjanak be annak életébe.
Sajnos elfelejtettem fotózni, de remélem soha nem feledem azt a képet, ahogy a falu utcáin egymás mellett láttam haza felé menni a két legényt a Szeretethíd pólójában. Nem hivalkodva, de mégis hirdetve, hogy ők most valahol, nagyon nemes dolgot cselekedtek.
Úgy gondolom közös tevékenységeink vezér igéje marad a Kol 3,23
„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”
S a másnapi Konfirmáció? Mint régen? Mondhatnánk igen. De nem. Egy kicsit másabb volt.
S nem csak azért, mert nagyon bátor és ügyes volt a 3 fiatal, hanem mert élénken élt bennünk az előző nap. A közös munka! Ahol fiatal és idős, lelkész és gyülekezeti együtt, gyermek és szülő együtt dolgozott egy nemes célért.
Az éltető eső az eredeti terveket felülírta, és kevesebb munkát lehetett elvégezni. Az ablakpucolás és a kert még hátra van. Sebaj! Pünkösdre, lehet már kicsit más csapattal, de új lendülettel folytatjuk …