A Rimaszombati Református Gyülekezet a Tompa Mihály Református gimnázium diákjainak segítségével a város kórházának udvarát szépítette, rendezte a parkot, a diákok lefestették a kijelölt vaskorlátokat, egyéb vastárgyakat az udvaron. A kórház udvara mellett pedig, egy másik csapat a köztemetőben takarított, szintén a diákok segítségével.
A gimnázium diákjai emellett a város egyik óvodájában vállaltak festési feladatokat, egy negyedik csoportjuk pedig az iskola hátsó kerítésének lefestésében segédkezett a cserkészcsapatnak.
Az eseményről készült képek a gyülekezet honlapján is megtekinthetők:
http://rirek.sk/?galleries=2014
​Mikos Annamária​