Megvalósult a református templom, gyülekezeti ház, temető karbantartása, takarítása, udvarának, környezetének rendbetétele. A református temetőben összeszedtük a szemetet, a templom és gyülekezeti ház körül felsepertünk, gereblyéztünk, gaztalanítottunk, Elültettük az egynyári virágokat és muskátlikat, füvet vágtunk, sövényt metszettünk. A templomban és gyülekezeti házban takarítottunk, ablakot tisztítottunk. Összeszerelésre kerültek az új polcok a régiek helyén. A templom karzatán új falvédő került felszerelésre. A munkában a gyülekezet minden korosztálya részt vett. A feladatokat a Szeretethíd pólóban végeztük, az alkalmat közös bográcsos ebéddel fejeztük be.