Már hetekkel ezelőtt elkezdtük a készülődést a Szeretethídra a hittanos gyerekekkel. Az Úr úgy rendezte, hogy az utolsó hittanórán egy teológushallgatóval tudtuk próbálni a dalokat, aki gitáron kísért minket, így vele kiegészülve teljessé vált a csapat. Nagy izgalommal indultunk az idős testvérekhez, akiknek a gyermekek szívből jövő éneklésén kívül, egy kis élelmiszercsomagot is ajándékoztunk. Kedves szülők segítségével pedig Sárospatakra is eljutottunk az idősek otthonába, ahol a kis műsorunk könnyeket fakasztott az ott élő idős testvérek szemébe. Nagyon megható és áldott volt ez az alkalom. Majd a város főutcáján is töretlen hangerővel dicsőítettük a mi Mennyei Atyánkat, amit a környéken élők tapssal köszöntek meg. A napot fagyizással zártuk a gyermekek nagy megelégedettségére. Ez a program mindig mindannyiunkat feltölt, áldásokat hoz, és lendületet ad a folytatáshoz. Áldott legyen érte Szent Istenünk!