Gyermeknek lenni jó!
Családi nap szervezése közösségépítő programokkal
-Szépítsük együtt intézményünket
-Borítsuk virágba óvodánkat
-Búcsúfa óvodánk kertjébe
-Hálaadás
-Apukák köszöntése
-Gyöngyszem nagymamák csörögéje
Intézményünkben az idén is megrendezésre került a „Gyermeknek lenni jó -Szeretethíd” családi nap, amelyre nagy szeretettel vártuk óvodásaink családját. Örömmel tapasztaltuk, hogy sokan elfogadták meghívásunkat, és jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket. Külön örömöt jelentett számunkra, hogy ezt a tartalmas délutánt ismét együtt tölthettük, hiszen hisszük, hogy az óvoda és a család közössége együtt ad biztonságot, szeretetet és hitbeli alapot gyermekeink számára. Családi napunkat három évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára, kapcsolódva a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd programjához. A program mottója – „Legyetek felkiáltójellé!” – ezen a napon is valódi tartalommal telt meg, hiszen számos példáját élhettük át az önzetlen segítségnyújtásnak és az összefogásnak. A szülők az idei évben is aktív segítői voltak óvodai programunknak. Ez a segítő együttműködés nagyban hozzájárult közösségünk erősödéséhez. A rendezvény számos megható és örömteli pillanatot tartogatott: a rendezvény megnyitásában intézményünk lelkész asszonya szolgált hálaadó gondolataival és imádságával, majd óvodásaink hálaadó műsora következett, amikor köszöntöttük az édesapákat. Az önkénteskedő Gyöngyszem nagymamák szeretettel készített csörögével vendégelték meg a jelenlévőket, valamint elköszönő nagycsoportosaink szüleikkel együtt elültették a Búcsúfát a fenntarthatóság jegyében. Az önkénteskedő apukák 2 db gyümölcsfával is megajándékoztak minket, amit szintén elültettek, majd kicsik és nagyok együtt locsolták és gondozták udvarunk növényeit. Ezek a közösen megélt élmények méltó módon kapcsolódtak a Szeretethíd program szellemiségéhez.A délután lehetőséget adott arra is, hogy egy rövid időre kiszakadjunk a hétköznapok rohanásából, együtt örüljünk gyermekeinknek, és tovább erősítsük közösségi kapcsolatainkat. Hálás szívvel köszöntük meg mindazok áldozatos munkáját, akik hozzájárultak a program megszervezéséhez és lebonyolításához.
Pelbárt Tiborné
óvodai int.egys.vezető
Szereted-híd! Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore information