Idén a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség is csatlakozott a Kárpát-medencei református önkéntes napok Szeretethíd programjához. A gyülekezet a kispesti Ady Endre Általános Iskola udvarának szépítését vállalta.
Egy vasárnapi istentisztelet után a templom előtt szólított meg az egyik asszonytestvér azzal a kérdéssel, hogy részt veszünk-e a Szeretethíd programon, mert akkor felír bennünket a listára. Őszinte leszek: nem tudtam, hogy miről van szó, és azt sem, hogy tulajdonképpen mit is jelent ez a program. Pár szóban beszéltünk a feladatokról, és én természetesen igent mondtam. Attól kezdve izgatottan vártam a napot. Szombat reggel még mindig nem tudtam, hogy igazán mire számítsak, friss gyülekezeti tagként még nem vettem részt korábban efféle megmozdulásokon. A lelkes kicsikből és nagyokból álló csoport érkezésemkor már szorgosan dolgozott. Úgy látszott, mindenki megtalálta a helyét. Néhány még tanácstalanul nézelődő testvérnek a kurátor úr adott feladatot, és segített azok technikájának gyors elsajátításában. Falat javítottunk, festettünk, gazoltunk és igyekeztünk az udvaron minden munkát elvégezni, amit csak lehetséges volt. Bár a munka kemény volt, a jó hangulat könnyen feledtette a fáradtságot. A lelkész úr segítségével egy kisebb csoport bográcsban készített ebédet a dolgos kezű testvéreknek. Így megpihenve és jóllakva a munka folytatódhatott ebéd után is. Időnként el-eltűnődve néztem szét magam körül, és hálás voltam. Hálás voltam, hogy részese lehettem ennek a programnak, hogy részese lehetek a gyülekezetnek. Elidőzött a tekintetem a testvéreken, akik oly nagy szeretetben és békességben segítették egymást a munkában, hogy öröm volt nézni. A szikrázó napsütésben a focipályán a szolgálattevők gyerekeinek hangos kacagása hallatszott. Időnként egy-egy felnőtt is beállt párat rúgni a labdába, és aztán mentek tovább dolgozni.
Ha három szót kellene mondanom erről a csodálatos napról, akkor talán azt mondanám, hogy szeretet, csapatszellem, akarat. Ezek a szavak jutottak eszembe, látva a gyülekezet munkáját, és még egy: az idő. A mai rohanó világunkban, ahol egyre inkább csak önmagukkal vannak elfoglalva az emberek, mi keresztyének tudtunk, és tudunk időt szánni egymásra, a közösségünkre, és a segítségnyújtásra, önzetlenül, tiszta szívből, az Úr által vezérelve.

Írta: Buti-Sztanoj Anett