A kiskunhalasi Ékes Kapu Református Otthon fogyatékkal élő lakói 2022. május 19.-én adtak műsort a szintén helyi, Nyúl Utcai Idősek Otthonában. Azért került sor a látogatásunkra 19.-én, mert a fogadó intézménynek és nekünk is ez az időpont felelt meg leginkább.

9 : 30-kor érkeztünk meg a helyszínre, ahol már berendezett nézőtérrel és színpaddal vártak bennünket. A 60-70 főből álló nézősereg türelmesen kivárta, amíg előkészülődtünk és megkezdtük a műsorunkat. Én elöljáróban bemutattam az intézményt, ahonnan jöttünk és mondtam pár szót az Ékes Együttesről is. A fellépésre 5 lakót vittem, akikkel már évek óta együtt dolgozunk. Egyikükkel citerázunk, a többiek pedig énekelnek és ritmushangszerekkel kísérik a zenét. Az idén 3 műsorszámmal készültünk, amelyek kb. 15 percet tettek ki. Ezek a következők voltak: Katona nóták, Szatmári dalcsokor és Dunántúli dalcsokor. Minden egyes műsorszám előtt bemutattam a felcsendülő dalokat, hadd értsék meg az idős emberek, hogy mit fogunk előadni. Ahogy befejeztük a 3 műsorszámot, kis szünetet tartottunk és megkínáltak bennünket üdítővel, pogácsával. Mivel úgy értékeltük, hogy szívesen hallgatták a zenénket, ezért a szünet után visszamentünk, hogy közismert magyar nótákkal bevonjuk a hallgatóságot is énekelni. Meglepő módon sokan velünk énekeltek és látszott az öröm az arcokon.

A műsor után újra megkínáltak bennünket és búcsúzáskor a gondozók kifejezték, hogy máskor is szívesen látnak minket. Elmondták, hogy nagyon örültek a Szeretethíd programnak, mert nem sokan látogatják meg ilyen kezdeményezéssel a gondozottjaikat. Biztos vagyok benne, hogy mind a nézőkben, mind a fellépőkben szép emlékeket hagyott az együtt töltött idő.

Jövőre is szívesen csatlakozunk a kezdeményezéshez!

 

Áldás, békesség!

 

Maruzsenszki Endre

fejlesztő pedagógus