A munka sok, a munkás oly kevés ( 467. ének)

Karl Heinrich von Bogatzky gondolatai ma is aktuálisak. Különösen érvényesek egy-egy hitközség életében, ahol általános jellemző, hogy a közösség öregedőben van, egészségi gondokkal küzdenek és nagyon nehéz egy közös munkára a híveket mozgósítani. Az egyházi kezelésben lévő ingatlanok pedig folytonos törődést, gondoskodást igényelnek.

Egyes adatok szerint vasárnaponként mindössze kb. 40 000 református jelenik meg a templomokban. Égető szükség lenne a fiatalok integrálására, a kívülállók, szimpatizánsok bekapcsolására. Ehhez viszont meg kell találni a közös hangot, értelmet adni a közös tevékenységnek. Ki kell mozdulnunk a templom falai közül, hitéletünknek a világban látható nyomait kell adnunk.

Amikor Cserépfaluban egy szombat délelőttre meghirdettük a közös temetői karbantartást, akkor a munka közvetlen haszna mellett a fenti két problémára is kerestünk megoldást. Bizony, nagyon nehéz a mai izolált, bezárkózó világban embereket megnyerni a közös jó célnak. Mikor május 22-én a parókia előtt összegyúlt mintegy 40 ember, akkor éreztük, hogy jó úton járunk. Volt aki fűrészt, volt aki gereblyét, baltát fogott, Balogi Ferenc kis traktorral érkezett.

Lelkészünk, Gavrucza-Nagy Emese üdvözlő szavai után egy rövid áhítat következett, majd kezdetét vette a munka. A favágó brigád a temetőben lévő veszélyes és elöregedett akácfákat vágta ki és kb. 4-5 köbméternyi fát aprított fel. A csapat másik fele az idők során felgyülemlett hulladékot szedte össze, hordta el, hogy a közelmúltban kerítést és új utat kapott temető területe méltóképpen nézzen ki. Sajnos nem mindenkinél kap egyformán hangsúlyt, hogy a temetőn keletkező hulladék, a mécsesek, koszorúk, elhervadt virágok megfelelő helyre kerüljenek. Pedig ez közös érdekünk lenne. Csak a koszorúk elszállíttatása éves szinten több száz ezer Ft-ba kerül egyházközségünknek. Ha azonban a veszélyesnek minősülő hulladékot még ki is kell válogatni, az külön problémát jelent.

A ragyogó szép májusi időben még többen is csatlakoztak hozzánk. Aki erejével nem tudott segíteni, az egy kis harapnivalót hozott. Talán nem is az volt a fontos, hogy mit végeztünk el, hanem inkább az, hogy egy gondolat, egy hit vezérelt mindnyájunkat. Szépen haladt a munkával a lelkes csapat. Nem csoda hát, hogy egy óra tájban megéheztünk. A szervezők erre is gondoltak, mert míg a munka a temetőben haladt, addig a Gasztró Klub, Kósik Anita vezetésével ínycsiklandó falatokat készített el. A parókián aztán volt lehetőség a közös beszélgetésre, gondolatcserére.

Istentől áldott nap volt ez, mindannyian éreztük . Az összefogás lelki értelemben hidakat hoz létre. Bízunk benne, hogy egyre többen elindulnak ezeken a hidakon az ÚR felé.
Szabó László Zoltán presbiter