Beszámoló a Szeretethíd programról

A Szeretethíd keretében megvalósult önkéntes program során Tiszabezdéden, a Jelenlét Pont kerítésének festését végeztük el, ezzel szebbé és rendezettebbé téve a közösségi teret.
A munkában összesen 15 fő önkéntes vett részt. A résztvevők lelkesedéssel és jó hangulatban dolgoztak együtt, hogy a Jelenlét Pont környezete megújuljon és barátságosabbá váljon a helyi közösség számára.
A közös munka mellett fontos szerepet kapott a közösségépítés is. Lecsófőzéssel vendégeltük meg az önkénteseket, amelyet közösen fogyasztottunk el ebédként. A nap során jó hangulat, összefogás és segítőkészség jellemezte a csapatot.
A program sikeresen valósult meg, a kitűzött célokat elértük. A résztvevők pozitív élményekkel gazdagodtak, és örömmel járultak hozzá a település szebbé tételéhez.
A nap minden szempontból jól sikerült, erősítette a közösségi összetartozást és az önkéntesség fontosságát.