Egyéni szolgálat is akadt Gyulán
Vaszkán Erzsébet évek óta egyéni regisztrálóként jelentkezik a Szeretethídra és Simonyi Imre gyulai költő sírját tartja rendben mostmár sok éve.
Szilágycsehin gyermekprogramot szerveztek az önkétesek
Szerettük volna összegyűjteni a gyülekezet, város területén levő óvodás és kisiskoláskorú gyerekeket. Egy kisebb részük ugyan részt vesz a vasárnapi iskolai...
A kárpátaljai Ráton a település szívében tettek rendet az...
2019. május 25-én, a Ráti Református Gyülekezet idei első Szeretethíd-akciójában sikerült a település szívében, a templom, iskola és játszótér területén a szemetet...
Tiszakeresztúron a parókia és a templom kertje szépült meg...
A kárpátaljai Tiszakeresztúron kicsik és nagyok együtt munkálkodtak azon, hogy a gyülekezet templomának kertje és a parókia szép legyen és tiszta. A gyülekezeti terem egy...
Amacon az önkéntesek a református templomban és környezetében dolgoztak
Az Amaci Református Egyházközség önkéntesei, főleg ifisek, de más gyülekezeti tagok is, a konfirmációvasárnap előtt szokásos templomtakarítást végezték el a SZERETETHÍD...
Csíz községben a templomkertet szépítették az önkéntesek
Áldás, békesség! A csízi leányegyházközség tagjai örömmel vettek részt az idei Szeretethíd-önkéntes napon. A gyülekezet lelkes csapata a templomot körülvevő park...
Verbászon a templom szépült hála az önkéntesek munkájának
Verbászon a Verbászi Református Templom épületét tették rendbe az önkéntesek.
Szamosardón minden korosztály kivette részét a feladatokból
Szamosardón alábbi feladatokat végezték el a Szeretethíd keretein belül: Szamosardói református szórvány, 1737-ben épült paticsfalu templomának rendbetétele a szamosardói...
Runyán aktív csapat dolgozott a templom körül
Runyán a templomot és az azt körülvevő közterületet igyekezett szebbé tenni gyülekezetünk aktív csapata. Köszönjük, hogy bekapcsolódhattunk a Szeretethídba! Írta: Nagy...
Börvelyen a templomkert tisztítását vállalták az önkéntesek
Börvelyen a helyi református templom kertéjnek tisztítását, virágok kapálását, tujafák tisztítását, kertészkedést vállaltak a hittanórára járó ifjú...
Siklóson az iskolások és óvodások együtt önkénteskedtek
A Sztárai Mihály Református Általános Iskola és Óvoda minden tagja együtt munkálkodott. Takarítottunk, festettünk, virágot ültettünk, egy idősotthon lakóit néptánccal...
Balmazújvárosban a templomtornyot takarították ki az önkéntesek
A Balmazújváros Református Ifjúságáért Egyesület tagjai idén első alkalommal és hagyományteremtő céllal csatlakoztak a Szeretethídhoz. Feladatként azt vállaltuk, hogy a...




