Debrecenben a fejlesztő iskolában segítettek az önkéntesek
A Szeretetszolgálat debreceni munkatársai Bárczi Gusztáv EGYMI Fejlesztőiskolájába látogattak, ahol a gyerekekkel és a munkatársakkal közösen virágot ültettek és...
Kicsik és nagyok közösen dolgoztak Budapesten a játszótér megszépítésén
Az első kerületi Franklin utcai játszótéren a Budai Református Egyházközség Csillagvirág Családi Bölcsődéje, a Filadelfia Ház- Fogyatékosokat Segítő Református Központ...
Az egyházközség területét tették rendbe az önkéntesek Bodrogolasziban
A mai napon az egyházközség területén dolgozunk. Színpadot rakunk össze, gesztenye fákat csinosítunk, törmeléket szállítunk, lámpákat cserélünk, majd ha itt végeztünk,...
Bodrogolasziban az adományozóknak és önkénteseknek köszönhetően megújult az iskola...
Előzmények: mint minden programnak a szervezése hetekkel előtte elindul, nálunk is már jóval hamarabb elkezdődtek az előkészületek. Mivel a Zempléni Általános Iskola...
A gyulai református gyülekezet rendezvények előkészítésében segített
A Gyulai Református Gyülekezet sátrat épített a vasárnapi szeretetvendégségre és a gyülekezet hittantáborához. Írta: Bagyinszki Zoltánné Zsóka
Az amerikai Clevelandben a gyerekek gyakorlatban valósították meg a...
A Walton Hills-i Első Magyar Református Egyház vasárnapi iskolásai és szüleik, nagy lelkesedéssel csatlakoztak idén először a Szeretethíd programjához. A célunk az volt,...




