Szeretethíd 2021

Szeress – Mozdulj – Segíts – e három szó jelent meg azokon a pólókon, melyeket a 2021-es Szeretethíd önkéntesei magukra ölthettek. De ezeket az érzelmeket és cselekedeteket nem a ruházatunk tükrözte vissza, hanem a szívünk, a lelkünk, a kezünk és a lábunk. Mi magunk azáltal, hogy eljöttünk és együtt dolgoztunk a környezetünk: templomunk és intézményeink rendbetételén és szépítésén.

Nagyon vártuk már a személyes találkozás örömét és lehetőségét, hiszen jó ugyan az online térben is látni és hallani a másik embert, de semmi nem fogható ahhoz, amikor egy számunkra kedves helyen folyamatosan gyülekezünk, készülve a „nagy” kezdésre. Az emberi szavak hol halkabb, hol hangosabb morajlása, az ajtók nyitódása, záródása, majd az a pillanatnyi csönd, mely jelzi, itt az idő: kezdhetünk. És Isten előtt megállva, rá bízva aznapi feladatunkat, magunkat és a mellettünk lévőt, azt érezzük: jó itt lenni – jó újra együtt lenni. Különbözőek vagyunk, kicsik és nagyok, idősebbek és fiatalabbak, férfiak és nők, de itt az Isten előtt állva, mind Őhozzá tartozunk, és az Ő segítségével akarunk valami jót tenni. Nem kell feltétlenül nagy dolgokra vagy lehengerlő újdonságra gondolni. Ismerjük és tudjuk a teendőnket és épp ez ad otthonosságot és biztonságot nekünk. Sőt, már előre örülhetünk annak is, hogy hamarosan együtt gyönyörködhetünk kezünk munkájának eredményében.

Sarkad-belvárosi gyülekezetünk hosszú évek óta aktív részvevője a Szeretethíd önkéntes napoknak, de nem csak ilyenkor májusban, hanem bármikor, amikor segítségre, közreműködésre van szükség akár épített örökségünk megőrzésénél, akár valakinek a támogatásáról legyen szó. Ez az esztendő számunkra templomunk felújításáról szól, így rengeteg pakolni és átrendezni való dolog gyűlt össze, melyeket igen lelkes és nagyon erős férfi testvéreink vállaltak magukra, némi női segítséggel, iránymutatással. Szívet melengető érzés, mikor együtt cipel, pakol, bont és seper: apa és fia, presbiter és ifis, nőszövetségi és gyülekezeti tag. Egy a cél, s egy az akarat: megőrizni azt, melyet mi is őseinktől kaptunk, hogy továbbadhassuk utódainknak.

Tavaszi hónap lévén azonban május 14-én a környezetünk megszépítése volt az elsődleges célunk: muskátli ültetés, a sziklakert frissítése és színpompássá tétele, közterületi virágágyás beültetése, illetve a gyülekezetünkben szolgáló egykori lelkipásztori síremlékek gondozása, ápolása. Feladataink elvégzéséhez két csoportra bontottuk az önkénteseket, így szervezetten és ütemesen haladt a munka, s még a szemerkélő eső sem lehetett akadály. Sőt az elültetett virágokra áldásként hullott a délutáni eső.

Ezen a Szeretethídon azonban engem valami egészen más fogott meg, s zártam örökre a szívembe. S úgy gondolom, épp az ilyenekért (is) hívták létre ezt a kezdeményezést. Egy mondat, mely felér egy egész bizonyságtétellel: ha igazán szeretünk valakit, s valóban mindketten ugyanazon szívvel tartozunk egy közösséghez, jelen esetben a gyülekezetünkhöz, akkor ezen mit sem változtat, ha valakinek megromlik az egészsége, valamilyen részképessége. A mi közösségük úgy teljes, ha abban mindenki ott van, jelen van. Velünk örül, halljuk a hangját, ő hallja a miénket; fogjuk a kezét, és jön velünk, mert a kép így, és csak így lehet teljes és valódi. És amikor a dolgunk végeztével egy asztalhoz telepedhetünk – megtartva a szükséges távolságot – és újra a csoportos „duruzsolás” veszi kezdetét, melynek mindnyájan a részesei vagyunk, akkor megszólal egy nagyon szelíd és halk hang, s azt mondja: „Erre vágytam, erre vártam. Ez a mi közösségünk. Ez a mi gyülekezetük. Köszönöm Istenem.”

Teréz anya szerint „Nem kell nagy dolgokat tennünk, csak kis dolgokat nagy szeretettel”. Így végeztük el a magunk „kis dolgait”, hogy mindenki, aki ezeket látja, s majd naponta elmegy e „kis dolgok” mellett, csaljon mosolyt az arcára, melegséget a szívébe, hiszen így lesz jobb és boldogabb ez a világ.

Koncz-Vágási Katalin

Sarkad-Belváros