Legyesbényén új színt kapott a templom kerítése

Már karácsonykor szóba került, hogy idén a településünkön szeretnénk tevékenykedni, természetesen egyértelmű volt számunkra, hogy a gyülekezetünk a Legyesbényei...

Kapával, seprűvel, lapáttal a komáromi Szeretethídon

Az Eötvös Utcai Alapiskola évek óta bekapcsolódik a Szeretethíd jótékonysági akcióba. Az idén is nagy örömmel vártuk ezt a napot. A reggeli imádságok után felöltöttük...

A farnadi csapat a templom kerítését varázsolta ujjá

Farnadon a reformátusok csapata a templom kerítését festette le.

Szeretethíd Marcelházán

A marcelházi önkéntesek csapata a község területeit tisztította meg a szeméttől és idősekhez látogatott el.

Pillangó a Bethesda Gyermekkórház udvarán

Szombaton 10-12 óra között  minden kicsit és nagyot vártunk a Bethesda Gyermekkórház kertjében a Budai Református Egyházközség szervezésében, hogy egy újabb Pillangót...

Szilágypéren is szorgos önkéntesek tevékenykedtek

A Szilágypéri Református Egyházközség első ízben kapcsolódott be a Magyarországi Református Szeretetszolgálat Szeretethíd mozgalmába. 2016. május 21-én annak érdekében,...

Nagykárolyban napsütésben és jókedvben telt a Szeretethíd

Szeret minket a Fennvaló, mert gyönyörű időt adott a mai napra, melyen a kertvárosi gyülekezet a Szeretethíd önkéntes napjaihoz kacsolódva, önzetlenül kivette részét. A...

Szaniszló is csatlakozott a Szeretethídhoz

A szaniszlói vallásórások csapata első alkalommal csatlakozott a Magyarországi Református Szeretetszolgálat kárpátmedencei önkéntes programjához. A gyermekek nagy...

Szeretethíd épült a város lakói felé

A Szilágyi Dezső téri templom előtti rézsűre közel 700 db begónia palánta került kiültetésre. A város lakói villamossal, busszal erre utazva kapnak hírt arról, hogy JÓ AZ...

Templomkert szépítés Zsarolyánban

A Zsarolyáni Református Egyházközség tagjai május 21-én a templom és gyülekezeti ház környékét ültették körbe szép nyári virágokkal, örökzöldekkel, valamint sor...

Szeretethíd épült virágokból a társasház és a cserkészek között

Szeretethíd épült virágokból a Szilágyi Dezső téri társasház lakói és budai gyülekezet cserkészcsapata között. A társasház udvarán, ahol a cserkészotthon található a...

Igéskártyakészítés és ajándékozás Szentmártonkátán

Tegnap készítettük az igés kártyákat az osztályommal, ma elajándékoztuk őket, s néhányan még délután is segédkeztek a felnőtteknek festeni. Minden tekintetben hasznos...