Szeretethidat valósítottak meg egymás és a város lakossága között...
Beregszászon május 7-én a református és római katolikus gyülekezetek tagjai valódi Szeretethidat valósítottak meg egymás és a város lakossága, valamint a jelen és a múlt...
Bátyú is szeretethidazott
Bátyút is elérte a Szeretethíd. 2016. május 21-re nagy erővel készült Bátyú lakossága. A gyülekezetben többször is hirdettük, hogy a régi temetőt szeretnénk...
Sárosorosziban nem volt hiány a szeretetben és a tennivalóban...
A Magyar Református Szeretetszolgálat kezdeményezésére az évente megrendezésre kerülő Szeretethíd programba Kárpátalján is egyre több településen kapcsolódnak be nemcsak...
Szeretethíd a Derceni Református Gyülekezetben
2016. szeptember 21-én első alkalommal szerveztük meg a Szeretethíd programot a Derceni Református Gyülekezetben. A szombati önkéntes napra főleg a fiatalokat vártuk, s ezért...
Idén először volt Szeretethíd Fornoson
Első alkalommal rendeztük meg Fornoson a Szeretethidat, talán ez volt a különleges is benne. Összesen 15-en vettünk részt ebben a programban. 13 fiatal, illetve két presbiter...
Tiszaújlakon jó volt látni az összefogás és egységet a...
Tiszaújlakon 2016. május 20-án tartottuk meg a jól ismert Szeretethíd programot. Az ukrajnai gázárak megnövekedése miatt sok kárpátaljai parókiára új vegyes tüzelésű...
Kazsonyban szemétszedő akció a Szeretethídon
2016. április 30-án valósult meg Kaszony községben a szemétszedő akció, ahol Kaszony utcái és a temető takarítására került sor. Idén zömében a gyülekezetünk...
Tiszakeresztúron a templomért és a gyülekezetért fogtak össze az...
Április 30-án rendezték meg a Szeretethidat Tiszakeresztúron. A templom és a gyülekezet szeretete volt az első ezen a napon, így a május 1-i anyák napja előtt késszé tették...
Keleméri önkéntesek keze alatt megszépült a kirándulóhely
A “Keleméri Vadvirágok” csapata a mai nap során a “Szeretethíd” -program keretében a Kelemér-Gömörszőlős-Naprágy (Szlovákia) hármas határán álló Tompa-fa felé...
Közös éneklés és jókedv Ráckevén
A Ráckevei Református Ifi csapata két idősek otthonába látogatott el a Szeretethíd nevű programon belül. A Ráckeve és Kiskunlacháza között lévő Fehér Liliom Idősek...
Új cölöpök a Szeretethíd építésében a szemeretelepi önkéntesek által
Szombaton reggel még nem tudtam, kikkel találkozom a Szeretethíd „megmozduláson”. Nekem ez volt az első alkalom ilyen módon meglátogatni idős- és gyermekotthont. Bár pár...
Őszinte szeretettel önkénteskedtek Pósalakán
Pósalakán a református egyházközség fiataljai, tagjai, lelkésze önkéntes munkában fáradoztak, azért hogy Isten házának kertje és a parókia udvara méltóképpen hirdesse...




