Ének és vers a Harkányi Idősotthonban

A Siklósi Sztárai Református Gyülekezeti Kórus a Harkányi idősotthonban szolgált. Énekeltünk, verseltünk és tanítottunk az otthon lakóinak egy gyülekezeti éneket, amit...

Kertrendezés, festés, javítás a Szentendrei Református Óvoda udvarán

A Szeretethíd szentendrei harmadik rendezvénye a Református Óvodában zajlott. Lelkes szülők és egyháztagok szépítették festették és javították az udvari játékokat....

Szeretethíd színpompás virágokból Kisújszálláson

2016. május 20.-án iskolánk, a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola is csatlakozott a Szeretethíd programhoz. Két csoportban...

Feladat van bőven, dolgos kéz is bőven volt Sarkadon

Gyülekezetünk és intézményünk harmadik alkalommal csatlakozott a Szeretethídhoz, hogy megmutassa tudunk összefogni és önzetlenül együtt munkálkodni közösségünk javára. A...

Játszótér új színekben

Sok hidat láttam már életem során, de olyat még nem, amilyen épült 2016. május 20-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti Lajos utcai játszóterén. Ez a híd...

Bánrévén is csatlakoztak a Szeretethídhoz

A Bánrévei Református Egyházközség tagjai idén először csatlakoztak a Szeretethídhoz. Egy testhezálló feladat mellett döntöttünk az első alkalommal, hiszen Bánrévén...

Milota is megszépült az önkéntesek keze nyomán

2016. május 21-én a milotai gyülekezet önkéntes munka keretében kitakarította és rendbe rakta a község könyvtárának, Gyülekezeti Házunknak épületét, lefestették a...

Kicsit jobbá lenni

Köszönjük szépen, hogy csodálatraméltó kezdeményezésükkel alkalom teremtődött közösségünkben is, hogy a hét végeztével ifjainkkal egy kicsit jobbak legyünk....

Marosvásárhelyen mozdultak, segítettek és szerettek

Idén először a Marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplom közössége csatlakozott a Szeretethídhoz. A Szeretethíd által meghirdetett Mozdulj! Segíts! Szeress! hármas buzdítást...

Jó hatással a környezetre, jó hatással a környékre

Május 21-én szombat délelőtt egy kis csapattal álltunk neki, hogy Budapesten a X. kerületnek ezt a kicsit elhagyatottabb részét (a Gyárdűlőt) rendezettebbé tegyük. Hatan...

Tuzséron Önkéntes Diakóniai Napot tartottak a Szeretethíd kapcsán

A tuzséri gyülekezet május 20-án tartotta meg immáron hatodik alkalommal a Szeretethíd Önkéntes Diakóniai Napot. Reggel 7,45-től gyülekeztünk a templomnál, ahol a 87...

Együtt közösen az iskoláért

Az idei Szeretethíd programra  a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból két csapat is regisztrált. Mi a Lazsák néven tevékenykedtünk az iskolában. Általában fiúk...