Óbecsén kerítésfestésben és takarításban segítettek az önkéntesek
Nagy örömünkre, népes volt a SZERETETHÍD-közösség 2020.október 10.-én, Óbecsén a Zöldfás utcai szórvány gyülekezetben, a Református és Evangélikus kis templomban, mely...
Verbászon a templom szépült hála az önkéntesek munkájának
Verbászon a Verbászi Református Templom épületét tették rendbe az önkéntesek.
Bácskossutfalván szorgos önkéntesek szépítették környezetüket
Bácskossuthfalvi óvodai és gyülekezeti szorgalmas kis csapat is munkálkodik, hogy szépítsük a környezetünket. Írta: Majoros Heléna
Maradékon a falu központját szépítették az önkéntesek
A délvidéki Maradéki Református Egyházközség önkéntesei az óvodásokkal közösen a falu központját tették rendbe.
Óbecsén a templomot és környékét szépítették az önkéntesek
Az óbecsei önkéntesek a helyi református templomot és annak udvarát tették rendben az idei Szeretethíd két napján.
Torontálvásárhelyen öko-önkéntesek tevékenykednek
Torontálvásárhely öko-önkéntesek a templom és a parókia udvarainak ill. környékének rendezése, a kertek gondozása.
Bácskossuthfalván odafigyelnek a környezetük igényeire
Bácskossuthfalviak a templom, az óvoda és a környékük kitakarítását valamint a helyi idősek és elesettek meglátogatását vállalják.




